Komolyan, ha tudnék, már itt pirulnék, mint valami vadalma, de tekintetemet még így is el kell kapnom róla, mert rettentő zavarba hoz csibészes mosolyával, bár egy picit el is szomorodom, ahogy eszembe juttatja az ember lányt, akit láttam neki. Ilyenkor támad bűntudatom, és csak remélni tudom, hogy nem erőltettem rá tényleg semmit sem, mert azt nem viselném el, ha miattam történne minden és sülne el balul. Most megint úgy érzem jobb lett volna hagyni az egészet a fenébe, és hagyni hogy történjenek a dolgok, ahogy kellenek. De jövőbe látó vagyok! Persze a kalamajka kialakulását nem láttam előre, ahogy azt se, hogy összejövünk!

Mindenesetre teljesen feledni akarom ezeket a rossz érzéseket keltő gondolatokat, mert a szemem ismét visszatekint rá, és minden rossz megszűnik létezni. Boldog vagyok, mintha eddig fogalmam se lett volna, hogy mi is a boldogság, az öröm, a szeretet vagy a szerelem.

- Tudod, hogy nekem a jövőtervezés kicsit komplikált ügy…vagy épphogy könnyed dolog?!  - morfondírozom el az égre emelve tekintetem.

Elalélva hallgatom a terveit, és bármiben benne lennék, csak vele együtt vigyük véghez ezeket a dolgokat.

Sose láttam még ilyennek, de komolyan. Megnyílt, és nem egy magába zárkózó kisfiú volt már, aki naphosszat csak gubbaszt a szobájában, vagy zongorázik. Bár mindig is imádtam hallgatni, ahogy ujjai követhetetlen gyorsasággal suhannak végig a billentyűkön.

- Szívem szerint, ha nem lenne ez az átkunk, hogy a bőrünk olyan, mint a gyémánt, valami napos helyre költöznék szívesen, de így szűköl a látogatható városok száma. Ám esténként végigjárhatnánk Párizs utcáit, elvihetnél a Moulin Rouge-be. – Vonom fel a szemöldökömet kacéran.

- Vagy Velencében hajózhatnánk, esetleg a karneválon is részt vehetnénk, vagy végigkísérhetnél privátba a Casanova túrán… Megnézhetnénk Vegas-t. Bebarangolhatnánk a Skót földeket, vagy Oroszországot. Hollandiát, Bécs gyönyörű utcáit. Szlovákia félelmetes kis sikátorait. Megleshetnénk Drakula kastélyát… - kicsit elmerengtem, de igazából imádok utazni, és este is bőven lenne időnk, úgyis akkor élednek a városok, és azért mert vámpír vagyok, nem akartam mindenből kimaradni. Ki akartam mozdulni, hisz „nézz világ, itt vagyok”

- Letelepedhetnénk Londonban. Ott elég esős az időjárás. Nyithatnál egy hangszerboltot, taníthatnál gyerekeket zongorázni vagy gitározni. Én lehetnék divattervező. Akár magam is végigvonulhatnék a színpadon… akár színészkedhetnénk is színházban. Úgy imádom a színházat. – lehet abba kéne hagynom, mert evvel csak jobban elborzasztom őt. De feldob a dolog, hogy ő is tervezget, és velem együtt!

- Igazad van, miért ne élhetnénk emberekként?! Hisz azon kívül, hogy nem mehetünk napfényre…ritka bőrbetegség, vérszegénység… az emberek úgyis azt hisznek el, amit akarnak, de mi nem ártunk senkinek sem. – értek vele egyet, és megszorítom a kezét.

- Viszont… - kezdek bele, és elszégyellem magamat a gondolat miatt, lehet nem is kéne semmit se mondanom, de a gondolat már a fejemben van, így Edward egészen biztos tudatában van már. -  Mi lenne, ha… nem is tudom hogy juthatott ez eszembe… - jézusom, rettentően zavarban vagyok, még a kezét is elengedem és visszahúzom magamhoz közel. – Szóval… ha összeházasodnánk?! – mondom ki végül, de félek felé pillantani, de annyit se tudok mondani, hogy „ez egy hülye ötlet volt, hagyjuk” Eddig minden szép volt, miért kell elrontanom?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.