Komolyan, el se hiszem, hogy elhagyom Forsks-t, vagyis elhagyjuk, és még mindig olyan fura, hogy kettőnkről van szó, és nem csak én, bár én magamtól el se mentem volna, hisz ott azért kényelmes volt, és Jasper is elég jól befészkelte ott magát, bár ha én költözni szerettem volna, úgyis jött volna utánam, mint valami hűséges kutya. Bár most körülbelül én is ezt teszem szegény Edward-dal, hisz türelmetlenül várom, hogy csatlakozzon már hozzám! Persze nem akarok nagyon ráakadni, nehogy ez miatt eltaszítsam magamtól, de most olyan jó ez az egész! És úgy érzem, mintha legalábbis ember lennék és minden perc, amit nem mellette töltök, elvesztegetett idő. Ez a mosdóban való szeretkezés is…hisz ki tudja mikor leszünk legközelebb repülőn?! Bár le kellett higgadnom is a reptéren történtek után.

Komolyan, gyökeresen felfordult az életem, és feldúltam az övét is rendesen. És mi lesz majd avval a lánnyal?! Lehet összejön Jasper-rel, bár amilyen állat ő, hamarabb öli meg, minthogy Bella megérkezne.

Még mindig összeszorítja a szívemet egy rossz érzés, és még mindig hibásnak érzem magamat az egész ügyben, hogy összecsomóztam a sors finoman szőtt fonalát, és beletapostam Edward életébe, hogy elrángattam egy jobban járható, kitaposott útra.

De lehet csak ezért akarok állandóan vele lenni, mert ha nincs itt egyfolytában csak ilyeneken jár a fejem. Persze ez lenne a tisztán látás pillanata, mert ha Edy itt van mellettem, elmerülök benne, és nem látom a fától az erdőt.

Komolyan, a nagy elhatározásunk óta megszűnt a jövőbe látásom! Ez rettegéssel és aggodalommal kéne, hogy eltöltsön, és néha aggaszt is. De van, hogy megörülök neki, mert még jobban élhetünk emberként.

- Még mindig csak ezen lovagolsz?! És, ha feltűnt…maximum féltékenyek lehetnek csak… - mondom pimaszul, de egyáltalán nem rosszindulatból. De ezt tényleg mindenki kipróbálja, ha repülőn utazik!

- Hosszú az út, és valahogy el kell ütni, ha már se aludni, se enni nem tudunk… - na, ez rettentően hiányzik az emberi létből. Mert jó, hogy fenn vagyunk a nap húszon négy órájában, és szeretkezhetünk kifulladásig, de olyan jó lenne álmodni. Vagy enni finomabbnál finomabb étel különlegességeket. Most is láttam az étlapon olyan dolgokat, amikre emberi létemben nem is gondolhattam, vagy nem is tudhattam micsoda is pontosan, de most mindennek csak ugyanolyan pocsék se íze lenne.

És a napfény...mit nem adnák, ha megfürödhetnék a napfény édes ízében, abban a ragyogásban, és más is nézhetné,nem kéne így bújkálni...

És megint csak bekószálja az elmémbe magát a gondolat, hogy Bella ember, és Edward mekkora szeretettel lett volna iránta, figyelte volna, ahogy alszik, ahogy mellkasa le és föl emelkedik, ahogy eszik, vagy épp lenyel egy kortyot… és miért vannak ezek a képek ilyen tisztán előttem?!

- Nézzünk bármit, amit csak szeretnél… sajnos pornófilmet nem adtak. – mondom huncutul, és látom, ahogy forgatja a szemét, hogy én ilyen kielégíthetetlen vagyok, én se tudom mi jött rám. – De lehet jobban esne valami vígjáték…maxim romantikus vígjáték, vagy kár, hogy nincs valami borzongatós horror… - mondom nevetve, hisz ilyenkor mindig eszembe jut, hogy gyakorlatilag mi is horror lények vagyunk.

- De akár beszélgethetnénk is… bár biztosan hallottad a gondolataimat, vagy lehet kikapcsoltad ezt a képességedet, hogy még emberibb legyél… - mosolyodom el.

– De nem látom a jövőnket… még mindig Bella van a fejemben. Persze én sehol sem vagyok, de te vele vagy… nem akarok megint itt nyavalyogni vagy ilyesmi, mert körülbelül ezt csinálom, ha épp nem szeretkezünk, és ez elég zavaró lehet. De egyfolytában ott lappang bennem, hogy ez az egész úgy hülyeség, ahogy van, és csak baj lesz, vagy nem is t’om… - elfordulok tőle, mert képtelen vagyok őt nézni, és visszazuhanok az ülésbe.

London, London, London… szinte énekelem magamban, de ha erősen összpontosítok, még a várost se tudom elképzelni, nem tudom mi lett velem. Még az is eszembe jut megint, hogy felhívom Aro-t, csak úgy közölni vele a dolgot, bár mit érdekli őt, de lehet izgalmasnak találná, ő minden szokatlant annak vél.

- Kérlek, de most őszintén. Mondd el mit érzel, mik kavarognak benned. Mert bennem sok minden cikázik, de mintha túlléptem volna magamat mindenen, mert egy teljesen új énem ül most itt melletted, de valahogy egy pillanat alatt fogadtam ezt el. De… jaj, Edward, én nem olvasok benned, kérlek! Mert bennem ott a kétely egyfolytában, hogy ez nem helyes. Bár ezt is ki állapítja meg, hogy mi a jó és mi a nem, ugye?! – mosolyodom el, és egy pillanatra felé fordulok, de muszáj, hogy ne őt nézzem, mert akkor nem beszélek értelmesen, és komolyan.

- Szóval…azon kívül, hogy gondolom össze vagy zavarodva…nem érzel semmi olyasmit, hogy talán vissza kellett volna menni a Cullen-ékhez, meggyőznöd engem még erősebben, hogy ne feküdjünk le. – elmerengek a dolgon, hisz én erőltettem az egészet, de miért?! Magamat se értem teljesen, mi vezetett, miért érdekelt olyannyira, hogy Edward-ot csókoljam, vagy érintsem?! – Nem kellett volna együtt eljönnünk… külön utakon mentünk volna el, és külön próbáltunk volna beszélni velük… - bár most már késő rágódni a múlton, de mégis, valahogy ennek nem szabadna így lennie. De még mindig tartom magamat ahhoz, hogy én semmiképp sem mehetek vissza, se most, de talán évekkel később se.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.