- Én se tudnám ugyanonnan kezdeni, ahol abbahagytuk, bár még azért néha eszembe jut, hogy jönni fog az a lány… de ilyenkor rádpillantok, és máris tudom, hogy ez már nem is érdekel annyira, mint akkor, amikor emiatt kiutáltattuk magunkat a törhetetlen Cullen-klánból. – Persze ez magamban még mindig elszomorított, de ha belegondoltam, talán Alice-sszel minden más lesz, úgy értem nem kell otthon unalmamban a sok kusza gondolatot hallgatnom, na nem mintha Alice-é egyedül ne lenne az. Na de mégis. Túl sokan voltunk ott, ezt be kell látni.

Nos, hogy mi lesz majd ezután? Az utóbbi pár napban sokat gondolkodtam ezen, de nem jutottam egyről a kettőre. Most ez a közös éjszaka persze sokat lendített az egészen, mert így legalább már tudom, hogy nagy valószínűséggel Alice is része lesz a jövőmnek, ha már a többi Cullen nem is. És persze reménykedek abban is, hogy nem kell Olaszországban töltenem az öröklétem hátralévő részét.

- Tudod, van néhány tervem a jövőmmel…khm… a jövőnkkel kapcsolatban. Persze csak ha te is ezt akarod. – Kíváncsi tekintettel néztem rá, s mivel nem láttam rajta, hogy ellenkezni lenne kedve, folytattam. – El akarok menni innen, messze Forkstól. Mindegy, hogy hová, valami esős helyre annyi biztos. Akár szóba jöhet London, vagy Alaszka, nekem mindegy. Új életet akarok kezdeni, mert a többiek gondolataiban olvasva annyi biztos, hogy nem mostanában fognak kibékülni velünk. Ha meg a keresésünkre indulnának, ha annyira akarnák, akkor még a Déli-sarkon is ránktalálnának. Te mit szólsz ehhez? Sőt, még talán a hajamat is levágatom… Tudom talán hülyén hangzik tőlem, de szeretnék úgy élni, mint egy normális ember, akármennyire is nem vagyok az. Például, ha nem iskolába mennénk, akkor például nyithatnék egy saját helyet, például egy bárt, egy hangszer üzletet, vagy egy lemez boltot. Sőt akár még híres zenész is lehetnék. Annyi lehetőség áll előttünk, Alice. Ha Carlisle lehetett egy világhírű doktor, akkor velünk is megtörténhet bármi, anélkül, hogy kiderülne, mik is vagyunk valójában. – Kezdtem úgy érezni magam, mint egy kisgyerek, aki épp elmeséli a mamájának, hogy ha nagy lesz cowboy akar lenni, de ha ez nem jön be akkor űrhajós lesz, vagy kalóz. Ennek ellenére úgy láttam lelkesedésem rá is átragadt.

- Na, szóval? Mi a véleményed erről a sok zagyvaságról? Van némi értelme? Mert ha szerinted nincs, akkor csak szólj, és máshogy lesz. Az a fontos, hogy ne veszítselek el, és persze az, hogy Aro ne kaparintson meg magának, pláne úgy, hogy te magad sétálsz a karjaiba. Na, azt hiszem ennyi lenne a kis mondanivalóm. Jézusom, kezdek úgy fecsegni minden bolondságról, mintha csak te lennék – nevettem el magam.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.