Kimentünk a Volvo-hoz és akaratlanul eresztettem meg egy mosolyt, ahogy eszembe jutott előző perverz gondolatom, elég nagyon fordult velem a világ, és olyan kiéhezettnek éreztem magamat, mintha legalábbis én nem lettem volna mással több, mint száz éve.

Illedelmesen besegített az autóba, ahol sikerült mégis beakadnom valamibe, hogy ideiglenes ruhám enyhén felhasadjon. Hát nem is vártam többet egy motelben megbújó párttól, mint egy ilyen gyenge anyagot, amit mosni és vasalni is rettentő kényes dolog.

- Ha jól gondolom olyan 50.000 $. – gondolom, most megint majd leesik az álla, de minden héten tettem rá egy ezrest vagy egy ötszázast, hisz ez volt a tartalék kártyám, ami mindig kihúz a bajból, és amit nem nagyon költök el ruhákra. Minden eshetőségre gondolni kell, bár hamis iratokat nem nagyon tartogattam, pedig az is célszerű lett volna. – Meg amúgy még fele ennyi talán van lekötve a Zürich-i bankban, vagy lehet azóta kamatozott annyit, hogy még több legyen. Sajnálom, előre látó vagyok, és ha menekülni kell szeretném, ha lenne nálam elég pénz egy lakásra vagy autóra, vagy pár ruhára. – mondom még mindig szem lesütve, mert be kell valljam, ezekről még Jasper sem tudott, ha bár biztos vagyok benne, hogy neki is vannak rejtett bankszámlái, ahogy egyszer vagy tíz féle különböző névvel ellátott iratokra is bukkantam már a szekrényében, pakoláskor.

- A végén azt fogják hinni, hogy elraboltalak. Még jó, hogy e nélkül se tudok elindulni otthonról… - olyan fura volt most ezt kimondani, szinte nem is éreztem már semmit, olyan idegenül csengett ez a szó. Feleszméltem, és átadtam neki a telefont, és figyeltem mit intéz, és közben még vezet is. Komolyan, úgy el voltam alélva tőle, mintha most látnám először, vagy legalábbis fogalmam se lenne a vámpírok létezéséről.

- Remélem nem baj, ha őt nem akarom rútul elcsábítani…tudod…Rosalie… - szerettem a nővéremet mindig is, de be kell valljam, hogy olykor rettegtem tőle, mert a maga módján veszélyes volt, ahogy fagyos arccal tekintett a világra. De Emmett meg tudta szelídíteni, legalábbis az ágyban biztosan. Kuncogok egyet, hogy már megint csak az együttléten jár a fejem. Komolyan, mint a tinédzser fiúk, akik mindenbe csak a női mellet és a feneket látják, bár ők később sem változnak…férfiak!

- Akkor nem hagyhatom ki ezt a remek alkalmat. És be kell valljam, bármennyire ügyesen ruhát csináltam ebből a kamionos pólóból, nem voltam vele túl óvatos. – mutatom az enyhe felfeslést. – Szóval…akkor megállunk Seattle-be, és a repülő indulásáig vehetünk pár göncöt, de ezekre jobban kell majd vigyáznunk. – be kell valljam, kicsit sajnáltam, hogy nem pakoltam össze legalább a fele szekrényemet, mert azok olyan jó ruhák, de hátha Esme-re jók lesznek.

Lekanyarodtunk egy áruháznál, és komolyan, izgalomba jöttem, hogy egy kicsit vásárolgatunk, bár ez az Alice már távolinak tűnt, nem mondtam, hogy egyáltalán nem érdekel, de annyira nem kötött le, csak Edward volt a lényeg, hogy vele megyek és utazunk Londonba. Lázba jöttem, mint valami kisgyerek karácsony reggelén.

Kipattantam a kocsiból, egy kósza sugár végigfutott az arcomon, bőröm alig észrevehetően csillogott egy kicsit, majd összefogva a repedést a ruhán, próbáltam emberhez hasonlatosan lépkedni. Vagyis ezt már nem kellett gyakorolni, mert majdhogynem spontán jött a dolog, csak annyi minden történt pár óra alatt, hogy majdhogynem megfeledkeztem magamról.

Beléptünk az áruházba, háromemeletnyi ruhavilág, cipők és kiegészítők, de most tényleg csak a legfontosabb dolgokra koncentrálhattam, hisz ez a kártya pont azért létezett, hogy csak szükség esetén a legfontosabb dolgokat vegyem rajta.

Fehérnemű osztály…gondolkodás nélkül tettem oda legalább egy hétre valót, de mégis leálltam nézelődni a szexi fűzőknél. Pedig célirányosan mentem a bugyikhoz és alsónadrágokhoz, zoknikhoz. De nem tudtam ellenállni egy lila fűzőnek, ha már említettem a Moulin Rouge-t, ahogy egy fekete combig érő, csipkés harisnyának sem, de semmi másról nem lehet szó. Parancsoltam magamra, és hallottam, ahogy Edward jókat kuncog mögöttem.

- Amúgy ez a te hibád, tudtad, hogy rajtad kívül van még ami elcsábít, és az a ruhák… bár ezeket konkrétan neked szántam. – mentem oda hozzá, megmutatva a szexi fűzőt és a harisnyát. Majd továbbsiettem, hogy valami nadrágot vagy szoknyát találjak. De megint megakadt valamin a szemem. Egy rózsaszín rock’n’roll ruhadarabon, amit talán sehova se tudok felvenni, de éreztem kell nekem. Fodros alja volt a szoknya részének, és az anyaga puha és selymes, és le volt árazva, mert ez volt az utolsó darab. Fene tudja jó lesz-e rám!? Mindegy, ide tettem, majd ha minden megvan, felpróbálom.

Nadrágokat válogattam, főleg farmert, vagy egy csíkos vászonnadrágot, vagy egy ilyen többféle anyagból összevarrt bohém gatyát. Jöhettek a felsők, persze a szemem sarkából figyeltem Edward-ot, hogy mit csinál, mert elküldtem, hogy válogasson magának pár holmit, elég ha magamat lefoglalom hosszú időkre, nem hogy még neki is én állítsam össze a kollekciót, vagyis szívesen csináltam volna, de a repülő két óra múlva indult, azalatt kell magamnak megtalálni minden fontos ruhaneműt.

A pólókon nem agyaltam annyit, de tényleg! Magamhoz vettem egy garbót, egy sima pólót „V” kivágású nyakkal, egy vállról lecsúszós felsőt, egy-két extrém felirattal feldobott sima pólót, meg egy pulóvert.

 Jöhettek a cipők, de mégiscsak Edward-nak láttam meg egyet, egy fekete magas szárú tornacipőt, műbőrből. Én azonnal lecsaptam egy csizmára, és egy lekerekített orrú laposabb talpú topánkára. London úgyis elég esős hely, így a fürdőruha és a papucs szerencsére hanyagolható felszerelés volt most. Viszont kellett egy kabát, egy kockás kabát, amivel épp szemben álltam. Olyan finom volt és puha. És hozzá tökéletesen illett az a zöld sál, amiből szintén az utolsóra csaptam le. Komolyan, nem is értem, miért mondta állandóan Emmett, hogy a Boltkóros naplója című film rólam szól?!

Gondoltam még egy sapkára, de az csak elnyomná a fejemet, viszont egy csinos ujjatlan kesztyűt nem hagyhattam itt. És persze pár kiegészítőt is kerestem a különböző darabokhoz. Fülbevalók, karkötők, napszemüveg. A smink szettekkel is szemeztem, de arra kellett koncentrálom, hogy ezekért már így is vagy tízezret, ha nem többet itt fogok hagyni.

Edward felé pillantottam, próbáltam mutatni neki, hogy beugrok a próbafülkébe.

Felkaptam a ruhát, és szerencsémre, mintha rám öntötték volna, és ennek nagyon örültem, mert már nem is foglalkoztam avval, hogy a jövőbe látok, pedig pontosan előttem volt, ahogy néztem a ruhát, hogy tökéletesen passzol majd. Forogtam örömömben a tükörbe, valami csodálatos volt, és nevettem és majdhogynem tapsikoltam, mint valami kislány. Ekkor Edward kukucskált be. Láttam az ő kosara sokkalta kevesebb cuccot rejt, és mégis megvan mindene…bár én nő vagyok!

Olyan édesen mosolygott.

- Mi az?! – kérdeztem félénken, még mindig a ruhában gyönyörködve, de a tükörből pontosan láttam az arcát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.