Elég sok idő telt el, fel se tudom dolgozni őszintén szólva, amiken az utóbbi időben keresztül mentünk
Londonban élek, Edward oldalán, és soha nem voltam még ilyen mérhetetlenül boldog. Szeretem őt, még Jasper-t se szerettem ennyire, mint amennyire Ed-et. Csak annyira nem ereszthetjük el magunkat, bár szerintem alapból se kéne éjt nappallá téve egymást falnunk állandóan. De mit csinálhatnánk, nem kell aludnunk, enni se igazán tudunk… múltkor sütöttem egy nagy adag muffint, csakhogy használva legyen a konyha, és ne csak szeretkezésre… meg elvileg az emberek a konyhát is használják, és hogy nézne ki tányérok és evőeszközök nélkül az a helyiség, vagy átalakíthatnám. De a lényeg, sütöttem egy nagy adag muffint, Ed is megkóstolta azért, nekem bevallom ízlett, és nem tudom mi ütött belém, de finoman volt sokkal, mint az állat vér. Komolyan, nem tudom mi van velem!

Emmett-nek is ízlett… jah, igen… most ő is velünk él, talán ezért se ártana visszább fognunk magunkat, hisz a sikolyaimat a süket is meghallhatja, nemhogy Emmett, aki ugye szintén nagyon jó hallással rendelkezik, és elég kellemetlen lehet neki a dolog… de most aljas leszek, ki mondta, hogy lakjon velünk?!
Na, jó… imádom azért, hogy itt van, mert néha jól elszórakozunk, és kellemes, ahogy nézi, amit a konyhában művelek főzés címszó alatt. De megszívja, mert neki kell mindig feltakarítania, ha rádobálom az összes hozzávalót, mert piszkálódik
De nem tudom most mit fogunk majd így ketten csinálni, mert egy hónapra Párizsba leszünk..
Modellkedem!
Imádom csinálni, de Edward turnézik, nem tud elkísérni, és mivel Emmett ráér, meg szeretem ha rám vigyáz, nem tudom miért… de így kicsi J, a kutyusunk, ő most itthon marad, vagy nem tudom… Ed ma sokáig dolgozik, nekünk meg lassan indulnunk kéne, és nem tudok elbúcsúzni az én édes kusza hajú kedvesemtől, mert pont elkerüljük egymást. Így is mire kibumliztam, hogy egyedül mehessek, ne a többi lánnyal… azt hiszi beképzelt vagyok, bár ha meglátják a testőrömet!
Szóval pont elkerüljük egymást, de Ed magával viszi a blökit… izgalmas lesz, kár hogy nem lehetek vele…bevallom, nem figyeltem a látomásaimat, mert akkor tudtam volna, hogy egybe esik mindkettőnk munkája, arról nem is beszélve, hogy én csak egy hónapig vagyok oda, Ed jóval tovább lesz… de majd Párizs után keresem őt.
De visszatérve a pakolásra…ugyani készülnöm kell, de életemben először késésben vagyok, és kapkodok. Törülköző van körém csavarva, a hajamra is rá van egy téve, mert elmerültem a kádban… jó, bevallom, volt egy látomásom…el akartam feledkezni erről a képességemről, de néha például nagyon jó lett volna, én meg tettem rá, szóval mostanában megint figyelek, és olyat láttam.
Edward meg fog lepni a munka alatt Párizsban…éreztem az érintését, a combomon végigsimítani. Igaz, nem láttam tisztán az arcát, de egy olyan érintést csak felismerek már ennyi idő elteltével! Azt a lágyan bársonyos, puha érintést, amivel végigcirógatja a combomat, majd dereka köré fonta…
Szóval miután ez a kép lecsapott rám, nem is tudom hogy fogalmazzak… bár gondolom tisztán és érthetően…ahogy láttam magam előtt mit tesz, lehunytam a szememet, és én is megismételtem a mozdulatot. Kezem elmerül a habokban, és lágyan érintettem meg a combomat…de jobban szerintem ezt nem fejtem ki… jah, mellesleg naplót vezetek… nem tudtam mit kezdeni magammal. Ezt azért jegyeztem most meg, mert ugye ezeket a szavakat is oda jegyzem le, és nagyon jól tudom, hogy Edward-ot feldobná, ha elolvashatná, de Emmett is pontosan tudom, hogy átlapozza… ne ezen élvezkedj Emmett, menj vissza és békülj ki Rosalie-val!
De szóval ezért kell most kapkodnom, mert én lefoglaltam magamat hosszú percekre a kádban… istenem, de hiányzik máris Ed, pedig még el se ment, ahogy én se… csak dolgozik Imádom, hogy azt csinálja, amit akar… és iszonyat szépen zongorázik, és annyira jó hallgatni…
Alice, hagyd abba az álmodozást, menned kell!
Nem is tudom mit rakjak oda… mert az biztos, engem senki nem fog sem öltöztetni, sem kisminkelni, én magam végzem ezeket a dolgokat!
- Alice édes egyetlen húgocskám… nem akarok kötözködni, de már vagy egy órája ott kéne lennünk a reptéren… - szólt be Emmett, de én már megint álmodoztam, pontosabban megint lecsapott rám a kép… sóhajok, és nyögések, pont mint akkor a liftben.
- Megyek már… - csak ezzel egy gond volt, nem tudtam mit vegyek fel, és azt de nagyon gyorsan kéne magamra kapni. Szoknya… az kényelmes…még Ed mondogatta, hogy azért a szoknya viselésről ne mondjak le, ha már a többi Alice dologról letettem. De inkább farmer sort… egy top, ilyen könnyed nyári… bár még csak olyan tavasz van, vagy kora ősz?! Nem tudom, az eszemet vette a szerelem, ahogy mindig leszid Emmett.
Na, gyorsan kapd össze magad kislány, indulnotok kell!
- Kész vagyok! – libbentem ki, és kivételesen nem akartam arra gondolni, hogy a ruháimat csak belehajigáltam a bőröndömbe, és nem hajtogattam rendesen, így is vizes még kicsit a hajam, de menjünk, mert már félúton kéne lennünk.
Magángépet béreltünk, pedig megfogadtam, hogy nem fogok fényűző életet élni, hanem átlagos leszek…a fenébe, be kellett volna ugrani Ed-hez, elköszönni tőle…mindegy, muszáj most már menni.
Fenn ülünk a gépen, én személy szerint pezsgőt kortyolgatok… nem rossz dolog ez, és már nincs olyan szörnyű íze, mint eddig szinte minden alkalommal bármilyen ételnek, csak koncentrálni kell kicsit.
Megint az a hang… hirtelen hátra pillantok, pedig csak egyedül ülünk a gépen, rajtunk kívül senki más, mégis olyan intenzíven hallom a sóhajt…lehet csak a repülő teszi, feleleveníti Edward-dal az emlékeket, amiket együtt töltöttünk a repülő mosdójában. Erre elmosolyodom a pezsgőmet kortyolgatva.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.