- Alice...Én... nem tudom, mit mondhatnék. Teljesen össze vagyok zavarodva. Elsősorban itt vannak a te gondolataid, amiktől már lassan migrént kapok, bár szerintem ez lehetetlen, másodszor meg, az istenit, én is csak férfiből vagyok. - Kissé szégyellve magam elfordítottam róla a tekintetemet.
- Bár be kell vallanom - igaz, hogy nincs viszonyítási alapom -, de nagyon jól csókolsz - féloldalas mosolyom kissé enyhített a feszült légkörön.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem éltünk volna ennyi ideig együtt, mint testvérek. Minden könnyebb lenne. Talán akkor nem történt volna meg ez a helyzet. Nem vesztünk volna össze a családdal,és minden szép és jó lenne. Ki tudja, lehet, hogy megismerkedtem volna ezzel a Bella nevű lánnyal, és vele minden máshogy lenne. Bearanyozná napjaimat, és én csak rá figyelnék, vigyáznék törékeny testére. Igen, tudom, hogy az, hisz Alice gondolatain keresztül láthattam őt. Barna haja selymesen omlik vállára, kiemelve csokoládé színű szemeit...
- Alice, nem mennem... Mármint, a testvérem vagy és... Nem akarom ezt még jobban bonyolítani, nem kell jobban adni a többiek alá a lovat. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.