Leblokkolva hevertem a szőnyegen, miután Alice hirtelen felpattant és a fürdőbe viharzott. Pár mélyebb levegőt kellett vennem, hogy valamennyire lehiggadjak, hisz természetesen tudtam, hogy csupán bosszúból hagyott ott. Saját magát is alig bírta visszafogni.

Nem is tudom, hogy mennyi ideig is feküdtem a földön, de arra eszméltem fel, hogy Alice ruhástul suhan el mellettem a nappali felé véve az irányt.

Hirtelen keltem fel és utána iramodtam.

- Még hogy én vagyok a dög!? –tepertem le a kanapén. – Nem szép, az amit művelsz kicsilány. Most tényleg megérdemelnéd azt a már oly sokszor említett büntetést – morogtam, majd féloldalasan elmosolyodva megcsókoltam, de egyből éreztem, hogy nem akarja, hogy én „parancsolgassak” neki, így fordítva a helyzeten

- Most legalább már tudod, hogy én mit is éreztem az erdőben – suttogta kéjesen a fülembe, aztán finoman a nyakamba harapott. Ez persze csak még jobban feltüzelt, amúgy is alig bírtam már magammal.

- Döntsd már el, hogy mit akarsz! – nyögtem fel.  

- Ilyenkor bezzeg nem veted be a képességedet – zsörtölődött miközben hevesen kezdte a nyakamat csókolgatni.  Minden egyes érintése után egyre erőteljesebb sóhajok hagyták el a torkomat. Rettenetesen idegtépő volt, amit velem művelt, direkt húzta még így is az idegeimet a lassúságával. Ám én moccanni se tudtam, hangosan sóhajtozva nyúltam el alatta a kanapén, várva, hogy kicsit gyorsítson a tempón.

Ó, Alice, te boszorka!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.