Alice 19.
2010.07.15. 21:33
Örültem, hogy nem kell sokáig irányítanom, gyorsan tanul az biztos, hisz azonnal úgy érintett meg ott lenn, ahogy vágytam rá, és ez nem írható gondolatolvasói tevékenységére, mert még magam se tudtam elképzelni mit és hova kéne tenni…vagyis ez hülyén hangzott, de a lényeg, hogy nem tudtam volna elmondani, hogy kéne ott lenn tenni-venni, hogy jó legyen, és ő azonnal rá érzett.
Csókjai csak még jobban elkényeztettek, és már megint éreztem a kellemes érzést, ami ha nem is a végsőt, de egy enyhe orgazmushoz vezet. A testem lágyan hullámzott alatta, mintha dideregnék, mégis kellemesen.
Egy „igen”-t se tudtam kinyögni, csak egy nagyot sóhajtottam, és körmeim a hátába mélyedtek, ahogy fogaim alsó ajkaimba.
Ha már most ilyen érzést tud bennem kelteni, mi lesz, amikor majd belém hatol?!
Komolyan, még sosem éreztem magamat ilyen jól, és teljesen más volt, mint Jasper-rel, mivel mondanom sem kell, ő sokszor vetette be a képességét, hogy bennem jó érzetet keltsen, ami nem olyan rossz, csak ha belegondolok, lehet nem is volt jó vele igazából?!
Edward-dal az egész olyan más volt, nekem is minden egyes lépés valami újdonság, ami valami újhoz vezet, ami még tetőzi az előzőt.
Egyik lábamat átvetettem derekán, testünk lassú ütemet diktált, és már nagyon vágytam, hogy ne csak varázslatos ujjait érezzem, őt akartam, mint még soha semmit ennyire, és amúgyis, már én éreztem azt, hogy nem bírom tovább, hisz hangom már így is túl hangos volt. De legalább most már nem ütöttünk el a többi lakótól kiszivárgó hangoktól.
Kezét megmarkoltam, de csak annyira, hogy fel tudjak ülni, és háttal fordulhassak neki, majd újra visszahelyeztem oda, ahol a legforróbb lehettem, de bal kezemet övén nyugtattam, míg másikkal először megkerestem szabadon maradt kezét, és a mellemre helyeztem, majd átfogtam a nyakát, és szorosan húztam magamhoz.
Csak most vettem észre, hogy a letépett lepedő a nyakamon pihent… mi lesz még ebből?!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.