Mindig is imádtam, ha megbámulnak, bár sose csináltam még így, mert Jasper-t sose akartam féltékennyé tenni, persze Edward-ot se akartam kikészíteni, csak kicsit játszadozni akartam vele. Lehet szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy mit érez irántam, vagyis ilyen rövid idő alatt nem várhatom el tőle, hogy azonnal essen belém, igazából, ha visszautasít, ha nem vágyik rám, és ez csak egy egyszeri alkalom volt, akkor se lehet egy szavam se. Szóval inkább csak érezzem jól magamat, de persze egyfolytában őt figyeltem, észre se vettem, hogy hozzám érnek, hogy testem más emberekhez préselődik, hogy megmarkolják a fenekemet, pedig egy pofont simán megért volna. Be kellett látnom, hogy képtelen lennék elfelejteni őt, az éjszaka után, amit együtt töltöttünk… ahogy most is néha lopva találkozott a tekintetünk, mintha megállt volna az idő, és csak ketten lettünk volna, szerettem volna odafutni hozzá és szorosan hozzábújni, kirohanni erről a helyről, valahová messze, ahol csak mi vagyunk, vagy legalább csak az autójáig. Felötlött bennem a Titanic egyetlen jelenete, amit láttam, amikor a lovas kocsiban bepárásodik az ablak, egy kéz végigcsúszik az ablaküvegen… Inkább vissza kell térnem a flörtölgetéshez, a játékhoz, a szerepléshez, féltékenységet akarok kicsikarni belőle, rá akarom erőltetni, hogy bolonduljon értem. Legbelül rettentő szemét alaknak érzem magamat ezért, de képtelen vagyok másra gondolni, csak az jár a fejemben, hogy most már csak vele tudom elképzelni az öröklétet.

Hirtelen elvesztem szem elől, majd megérzem lágy érintését a derekamon. Ezer körül is felismerném, másabb, mint Jasper-é, gyöngéd, mégis ragaszkodó, de spontán, és nem olyan kötelező jellegű, hogy „a párom vagy, hozzád tartozom, és melletted kell állnom”. Rá kell jönnöm, nem szerettem, ha ott liheg a sarkamban, Edward talán nem mászna így rám, és tudna nélkülem is önálló döntéseket hozni, és nemcsak engem fixírozna, hogy ha bal lábbal lépek, ő is avval, ugyanakkorát haladjon előre.

A megmentésemre siet, vagyis bejött az aljas ötletem.

Nem felelek, csak alsó ajkam balfelébe harapok, és nézek rá ártatlanul. Majd hagyom, hogy egy asztalhoz vezessen valami eldugott sötét helyen, ahol senki sincs, amit mindenki figyelmen kívül hagy.

Annyira édes! Komolyan, nekem egy ilyen férfira van szükségem, aki akár elvisz randevúzni, moziba, virágot hoz… Edward ilyen!

Finoman leülök a székre, mögöttem áll, és betolja a széket, majd ő is helyet foglal, én meg keresztbe teszem a lábaimat, az asztalra könyökölök, és meredten nézek a szemébe, mintha kiolvashatnék belőle bármit is, pedig ő a gondolatolvasó, nem én. Egy apró gyertya lángol, fura hogy ez a hely két ilyen különböző részt tud ketté osztani ilyen kis térségben. Egy ilyen társalgó szerűséget majdhogynem, hisz a zene már csak morajlás, és nem annyira zavaró, és egy őrjöngő táncteret, italpulttal.

- Azért még nem mondtam le arról, hogy kipróbáljuk egy liftben. – mondom huncutul és lepillantok, mint egy ártatlan kislány.

Olyannyira édes, ahogy beszél, próbálja szavakba formálni az érzéseit. Komolyan, megfogalmazódik bennem, hogy én vagyok valami túlkoros nőszemély, aki galád módon elcsábított egy tinédzsert, és be kell valljam nagyon tetszik, Edward egész lénye nagyon tetszik.

Nyelek egy nagyot, mikor kimondja, hogy „szüksége van rám” a gyomrom összeszorul, vagyis, ha ember lennék ez történne, megállna bennem az ütő, kihagyna a szívem, kaparna a torkom, alig kapnék levegőt. Csak remélni tudom, hogy nem én erőltettem rá a dolgot, mert egy ilyen dicsőséges diadal, nem boldogítana.

Emmett-es idézetén nevetni tudok csak.

- Remélem tudod, hogy én is majd megőrülök érted. – kinyújtom a kezemet az asztal felett és az övét keresem. – Az az igazság, de ezt már kihallgattad gondolataimból, hogy most már képtelen vagyok visszatérni eddigi életembe. Én is megváltoztam, bármennyire azt hiszed, hogy én esetlegesen ilyen vagyok. De tetszik az új Alice, ahogy tetszik az is, hogy te vagy mellettem, a te kezedet fogom most, a te szemed varázsol el, és a te mosolyod futtat végig bennem egy leírhatatlan borzongást. Bár, ha sokat emlegeted Emmett-et elkezdek azon agyalni, hogy őt kellett volna megerőszakolnom a liftben. Bár akkor Rose tuti kicsinált volna. – nevetem el magamat.

- Örülök, hogy mertem ilyen merész és akaratos lenni, hogy megkaparintsalak magamnak. – mondom pimaszul, mint egy nagy hódító. – De mi lesz ezek után…vagyis mihez kezdünk?! Sodródunk előre?! – nem szomorúan kérdeztem, hanem izgalommal tele, kalandvágytól hajtva. – Vagy simán gondoljunk a mostra…erre a pillanatra, a kezem a tiédben pihen, tekintetünk el se szakad egymástól…. – nem tudtam miről beszélgethetnénk, hisz annyira azért ismertük a másikat, sőt Edy még jobban, hisz tudom, hogy amikor nagyon unatkozott szívesen olvasgatta a gondolatokat. Rosalie-ét utálta, meg félt, hogy kikap tőle, ha rájön. Esme és Carlisle sérthetetlen volt, Emmett agya őrültséggel volt tele, Jasper meg nagyon visszafogott volt, bár az enyém se szolgálhatott sok érdekességgel. Mindenesetre a legfontosabb dolgokat tudtuk egymásról. Szóval akkor ha épp nem szeretkezünk majd, csak némán veszünk el egymás tekintetében?! Vagyis az jó dolog, de egy idő után lehet unalmas lesz. De akkor majd hallgatom, ahogy zongorázik. Meg amúgy úgy kell programokat csinálni, hogy legyen miről társalogni. Most meg nagyon remélem, hogy valamit tud mondani, miről beszélgessünk, mert van hozzá kedvem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.