Olyan borzalmas volt az egész, én csak lesokkolt állapotban, a falnak vágódva figyeltem, ahogy Jasper Edward-ra veti magát, de valahogy képtelen voltam felállni és a segítségére sietni. Válaszként úgyis még egy ütést kaptam volna, vagy lehet egy jól kimért harapást, és akkor Edward figyelme egy pillanat alatt terelődik el, és így Jazz azonnal lecsaphat rá is. Láttam a mozdulataiban, hogy egy laza mozdulattal ketté tudna mindkettőnket tépni egy pillanat alatt. Sose láttam még ilyennek! Nem tudtam megérteni mi értelme a nagy mészárlásnak, ha engem sem akar élve látni már?!

Segítenem kell, mert ha már őt elveszítettem, Edward-ot nem akarom!

Ám ekkor szerencsére megjelent Esme és Carlisle, és hős apánk mégiscsak a segítségünkre sietett.

Én még mindig ledermedve hallgattam újdonsült kedvesem monológját, egy szót se tudtam nagyon szólni, mert úgy éreztem a félelem még a torkomban van, tényleg sose láttam még ilyennek Jasper-t!

Szinte vezetnie kellett, hogy el ne essek, és hogy a lábaim pontosan kövessék az utat, de végül felszálltunk a repülőre, és én majdhogynem sírásban kitörve, borultam a nyakába.

- De mi van, ha utánunk jön?! Látszik, hogy nem adja föl! Bosszúért kiált a fájdalma, amiről egyedül én tehetek… - mondtam sírós hangon, hogy majdnem mindenki minket nézett, persze nem az együttérzés legtöbb jelével, hanem kíváncsian, hogy milyen szappanopera részesei lehetnek.

- És nem tudtam semmit se tenni, leblokkoltam teljesen… ahogy vérben izzott a szeme, és mindezt én miattam. – még a stewardess is idejött, hogy megtudakolja mi a baj, és segíthet-e esetlegesen, de én csak még jobban Edward mellkasába fúrtam az arcomat, mintha ténylegesen zokognék.

Végül Edward gondolom elküldhette, talán egy morgással, nem is hallottam semmit se, a fejemben zúgtak Jasper gúnyos szavai, ahogy minket utánzott. Nem volt igaza, lehet a lelkébe gázoltam, de tudnia kellett volna elengednie, hisz ha szeret, vagy ha igazán szeretett, meg kellett volna értenie… ugyan, ki veszi be ezt a sablonos dumát?! Ő bocsánatért jött, én pedig hamarabb eresztettem el őt, mintsem küzdöttem volna érte. Milyen egy szörnyeteg vagyok!

A repülő lassan induláshoz készülődött, Edward segített bekapcsolni az övet, még mindig nem nagyon tértem magamhoz, de ahogy ő mondta, most már az új életre kell koncentrálnom, és arra ahogy most már végképp elhagytuk Forks-t, és csak egy hangyaboly terült el alattunk.

Talán sikerülni fog. Már kezdett is körvonalazódni ismételten egy kis kocka ház, egy kis bolt, de lehet egy bár az, ahol Edward minden este zongorázik… én énekelhetnék, hisz elég jó hangom van. Pompás ruhákat viselek… nem ezt a kockás inget, meg… a fejemen még a paróka?!

- Tetszik az új frizurám?! – nézek fel rá kacéran, és elillan a rossz kedvem, és ismételten visszatér az új Alice. Persze nem kéne félvállról venni a dolgot, elég komolytalan viselkedésre vall, de nem gyötörhetem magamat és élhetek rettegésben, főleg, ha itt van mellettem Edward!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.