Még mindig alig akarom elhinni, hogy ez az egész velem történt meg. Ez az új élet egy teljesen más embert formált belőlem. Eddig én voltam úgymond a család fekete báránya. Mindenkinek megvolt a maga párja, én viszont egyedül voltam. És pont emiatt jött a változás. Most talán kicsit furcsa azt mondani, hogy annak a lánynak, akit Alice megjósolt nekem, Bellának köszönhetek mindent. Nélküle sose jöttünk volna rá Alice-szel, hogy talán lehetnének másként is a dolgok. Ha Bella nem döntötte volna el, hogy az apjához költözik abba a sötét, állandó esőfelhők alatt lévő kisvárosba, akkor most nem ülnék ebben a mosdóban azon elmélkedve, hogy eddig miért nem vettem észre, hogy szükségem van rá, a törékeny kis Alice-re. Igen, ez így van, most már máshogy látom a dolgokat. Amikor vele vagyok valami elborítja az agyamat és gondolkodni sem tudok. Furcsa egy érzés…

Talán kettő-három perccel Alice után léptem ki a mosdóból. Ügyelve a néhol előbújó napsugarakra visszasiettem a boxunkba. Ő persze egy hatalmas vigyorral az arcán várt rám.

- Ahogy hallom senkinek nem tűnt fel, hogy elvonultunk – ültem le mellé mosolyogva az ő vigyorától.

- Szóval filmet akarsz nézni? – kérdeztem a kis képernyőre mutatva. – Mit szeretnél? Romantikus, esetleg humoros, vagy legyenek a pités-fiúk?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.