- Hm… Mr. És Mrs. Greene… Edward és Alice Greene. Nekem tetszik. Jól hangzik így együtt – csókoltam meg őt újra, már vagy századszor az út során.

Hihetetlen volt Alice izgalma. Mikor megérezte, hogy lassan landolni kezd a gép, szint majd kiugrott a bőréből örömében.

- Limuzinra nem futotta, de egy bérelt autó már vár ránk a repülőtéren. Ne aggódj, minden fontos dologról gondoskodtam – jelent meg arcomon egy csibészes mosoly, melyet mindig is annyira kedvelt.

- A meglepetésedet még nem tudtam elintézni, de amint lesz időm az is meglesz. Mindent a maga idejében…

A leszállást követően amint kiléptünk a friss levegőre, megcsapott London esős illata. Sokban különbözött Forksétól, itt nem volt annyira fülledt, és állott a levegő, inkább friss és hűvös volt. A csomagjainkat magunkhoz véve, elindultunk a repülőtér parkolója felé. Útközben megfogtam Al kezét, majd rámosolyogva indultunk tovább.

Az auto… Nos, rólam tudni illik, hogy bolondulok a sportautókért, ez most se volt másként, hiába akartam egy visszafogott autót bérelni, mégiscsak egy Aston Martin DBS V12 mellett döntöttem. Bár, ha azt nézzük végül is, a maga módján ez visszafogottnak számít ebben a márkában…

- Ugye nem baj? – néztem rá esdeklően, reméltem, hogy nem tartja túlzásnak az autót, de ezt előre leszögezem, majd ha veszünk egyet, azt tényleg nem lesz túl feltűnő. – Tudod, hogy imádom – mondtam lehajtott fejjel, mint egy bűnbánó kisfiú.

- Na, de ne ácsorogjunk itt, induljunk. Már én magam is kíváncsi vagyok a ház miatt. – Úriemberként kinyitottam neki az anyósülés felöli ajtót, majd besegítettem a kocsiba, aztán én magam is beszálltam mellé. Gyújtást adtam és már indultunk is. A Heathrow reptértől egyenesen kelet felé indultunk. A ház, amit ideiglenesen bérlünk majd úgymond a külvárosban található, gondoltam nem árt egy kis nyugalom, hogy ha tegyük föl a West End-en vagy esetleg bent a City-ben keresnék egy csendes környéket, nem valószínű, hogy találnék. Persze, majd ha Alice a nyüzsgésre vágyik a jövőben, akár be is költözhetünk, nekem nem számít, csak vele lehessek.

Körülbelül 20 percnyi lehetett az út, aztán végre megtaláltam a keresett utcát, majd magát a házat is. Pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. A falak kőlapokkal voltak kitéve, hatalmas üvegablakok, nagy belmagasság. Tökéletes – gondoltam magamban.

- Na, hogy tetszik? – kérdeztem boldogan Alice-től, miután kisegítettem a kocsiból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.