Ahogy ajkai a nyakamhoz értek a hideg végigfutott a hátamon a gerincem mentén, s ahogy a kezei újra a felsőm alatt kezdtek el kalandozni, mintha perzselő piszkavassal érintettek volna. Persze az én kezeim se maradhattak tétlenül, egyből tökéletes helyet találtak maguknak szerelmem formás fenekén.

- Sss… ha zavarna, nem hinném, hogy hagynám magam – suttogtam aranyszín szemeibe nézve, majd lassan megcsókoltam, s közben próbáltam még közelebb vonni magamhoz.

Már kezdtünk egyre jobban belemelegedni a dolgokba – már az én felsőm is lekerült rólam -, mikor meghallottam két eltévedt turista hangját.

- Én mondtam neked, George, hogy még világosban induljunk haza. A fenébe, hogy sosem hallgatsz rám – szitkozódott egy a hangjából ítélve a húszas évei végén járó nő.

- Jaj, husikám, ne legyél már ilyen. Örülhetnél, hogy most csak kettesben vagyunk, hisz – itt suttogóra fogta a George-nak nevezett fickó – ilyenkor ki a fene járna az erdőben?

Akaratlanul is elnevettem magam, belegondolva, hogy George mire is készül éppen.

Persze Alice nem zavartatta magát, s lassan elkezdte a mellkasomat csókolgatni, egy pillanatra el is feledtette velem, hogy nem igazán vagyunk egyedül.

- Figyelj, ez így nem fog menni, itt vannak tőlünk nem messze – ültem fel, magammal húzva Alice-t is. – Tudod jól, hogy meghallhatnak mindent – mondtam egy csibészes mosollyal az arcomon. – Inkább menjünk haza…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.