- Mi a mai program? – kérdeztem Rose-tól somolyogva.

- Nem is tudom, talán… - Lassan tíz óra lehetett már, de mi még mindig az ágyban pihentünk, s Rose terveit figyelembe véve, egyértelmű volt, hogy a nap hátralévő részét is így fogjuk tölteni.

Épp kezdtünk volna belemelegedni a dolgokba, mikor megcsörrent szerelmem mobilja.

- Ne vedd fel, motyogtam két csók között.

- Hátha fontos…

Ódzkodva engedtem felkelni, mire az íróasztalhoz sietett a telefonért.

- Igen?- szólt bele a telefonba. – Ó, hello, Bob! … Igen, máris írom. Igen… Igen… Értem… Rendben, köszönöm szépen! Hello!

Kérdőn néztem rá, mikor a szekrényhez rohant és elkezdett a ruhái között válogatni.

- Ismered Bobot – Bólintottam -, elkészült az új kollekciója, melynek bemutatására modelleket keres – mondta hadarva, s közben egy hatalmas bőröndbe kezdett bepakolni.

- Nem bírom azt a fartúrót – jegyeztem meg szárazon, mire Rose-tól bezsebeltem egy szúrós pillantást.

- Nem az a lényeg, hogy meleg, vagy sem. Fantasztikus ruhákat készít, s mivel rám gondolt, nagyon hálás vagyok neki.

- Szóval elmész…

- Nehezedre esne csak egy kicsit megerőltetni magad, hogy egyszer örülj, az én örömömnek?

- Most meg mi bajod van?

- Csak az, hogy állandóan ilyen vagy. Gondoltam, megkérlek, hogy gyere velem a fotózásra, de nem vágyok egy ilyen tuskó társaságára. Sosem lehet veled értelmesen beszélni, állandóan csak a hülyeségeiden jár az eszed. Komolyodj már meg egy kicsit!

- Tudod mit? Akkor ez a „tuskó” most lelép – kiáltottam, miközben magamra kaptam egy pólót és egy nadrágot.

- Emm, várj! – kiáltott utánam, de kiugorva a nyitott ablakon, én már rég az erdőben futottam.

- Mindig megszívom a szőkékkel… - motyogtam ingerülten, már rég messze járva Forks határától.

Még Rose előtt, az egész vámpírkodás előtt, 1935-ben történt. Akkoriban Alaszkában éltem szüleimmel. Megismerkedtem egy lánnyal, a neve Mona volt. Egyszerűen gyönyörű volt – Rose-zal persze nem ért fel – a maga természetes módján. Aranyszőke haja válláig érve keretezte arcát, kiemelve mélykék szemeit.

Szerelmes voltam, először, igazán, de akkoriban minden máshogy ment. Állandó udvarlás, lopott csókok, titkos vágyak.

Minden akkor kezdődött, amikor az apja elengedte velem kirándulni a közeli erdőbe. Az egész tökéletes volt. Önmagamat meghazudtolva szórtam neki a szebbnél szebb bókokat.

Ám az addigi jól sikerült randi tökéletes hangulata percek alatt elpárolgott. Épp készültem megcsókolni szerelmemet, mikor a fák sűrűjéből egy eszeveszett üvöltés hasított a levegőbe. Ijedten ugrottunk fel mind a ketten, majd a hang irányába fordultunk. Az eszem azt súgta, hogy futnom kellene, de a lábaim egyszerűen a földbe gyökereztek, amint megláttam a fák árnyékából kilépő hatalmas grizzli medvét.

Mona ijedtében futni kezdet, amivel természetesen magára vonta a fenevad figyelmét.

Nem értem, mi üthetett belém, de a medve elé álltam, reménykedve abban, hogy majd visszarettent már akkor is alaposan kisportolt testemtől. Tervem végül kudarcba fulladt, mikor nekem rontott és a földre terített. Éles fájdalmat éreztem az egész testemben, ahogy az egyik fának csapódva újra a földre rogytam. Azt hiszem el is ájultam, bár közben mindent tökéletesen érzékeltem, csupán mozdulni nem tudtam.

Vártam már, mikor lesz végre vége annak a kínnak, amit éreztem, de a megkönnyebbülést jelentő halál mégse jött.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de úgy éreztem a fájdalmam tompulni kezdett, mikor egy robbanásszerű hangot hallottam. A mellkasom mintha lángolt volna, s a szívem is ki akart ugrani a helyéről, de aztán a zajt követően a fájdalom és a lángolás szinte teljesen elmúlt, csupán kis mértékben maradt meg a torkomban, de az is szinte felperzselt. És aztán felébredtem…

Minden olyan más volt, az a rengeteg szín, illat és hang. Nem értettem, hogy mi is történt velem és hol is vagyok épp valójában.

Aztán megéreztem a világ legédesebb illatát, s abba az irányba fordultam, ahonnan az intenzív illat érkezett. A szoba túlsó felén egy angyal állt, szőke haja akár a fénylő nap, sima arca hófehér, s ajka szélén egy apró mosoly húzódott.

Biztosan meghaltam – zakatolt az agyamban.

- Felébredtél – jelent meg egy még szélesebb mosoly arcán. – Hogy érzed magad?

Nem tudtam, hogy válaszoljak e neki, valahogy fenyegetőnek éreztem jelenlétét. Ahogy egyre közelebb lépett felém, úgy lettem egyre idegesebb, s végül elrugaszkodtam a földről és rávetettem magam, ám abban a pillanatban négy erős kéz ragadott meg hátulról és leszedtek a nőről.

Ő megint csak elmosolyodott és elém lépve csak annyit mondott: - Mostantól minden jobb lesz! Rosalie vagyok.

Így kezdődött a második életem a tökéletes nő mellett, aki persze megint felbosszantott és ezért is rohanok épp már órák óta az erdőben.

- Fel kellene hívnom drága kisöcsémet – jutott eszembe, mire egyből előhúztam a kis készüléket a zsebemből és tárcsáztam. Első próbálkozásra nem vette fel senki, persze egyből piszkos dolgok jutottak eszembe, bégül újra hívtam a számot. Kettőt csengett, aztán egy magas, csilingelő hang szólalt meg a vonal túloldalán.

- Igen?! – vette fel a telefont Alice.

- Csak nem elfoglaltak vagytok, hogy nem tudjátok felvenni a telefont? Gondoltam felhívom a kisöcsémet, hogy halljam a hangját, de ha zavarok, Isten ments, inkább később beszélünk. – Nem bírtam ki röhögés nélkül.

- Azt hiszem tőled szeretne valamit. – Némi szünet után Alice helyett már Edward jelentkezett.

- Mondjad!

- Na szervusz drága Edy-kém! Hogy megy a szerelmesek élete? Csak nem megint az ágyban vagytok?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.