És igen, nem nagyon tudtam mit mondani, a szokásos sablon szövegnél, hogy mi a helyzet velem, vagyis Emmett nagyon jól tudja mennyit csacsogok, szóval úgyis beszámolok neki minden apró…pontosabban minden fontos dologról, de Edward nem sokáig maradt távol, és azonnal megcsókolta a nyakamat mögém settenkedve.

Ezt komolyan nem fogom soha megszokni, de a legjobb értelemben. Mert ahogy megéreztem ajkait, majdnem ledobtam a telefont, vagyis kicsúszott a kezemből, és rögtön futott végig testemen a bizsergés. Azon gondolkodtam vajon mennyi ideig lesz ez így, persze nem kéne ilyeneken agyalni már előre, de érdekelne, hogy meddig lesz képes belőlem kiváltani ilyet, csak egyetlen csókjával is?!

- Ne nevess, Te aljas… - mondtam tettetett fenyegetéssel, de úgyse tudtam volna most mit mondani nagy hirtelen, így jobb is volt, hogy átvette a telefont, de nem nagyon eresztett, átfogta a derekamat, és félig vizes meg törülközőbe csavart testem nekifeszült a mellkasának.

Hallgattam mit beszélgetnek, a válaszokat tisztán hallottam, de nagyon jól értettem a feltett kérdéseket is.

Jasper elment, bár meg sem lepődtem rajta, szerintem Carlisle se szeretné így maguk között és főleg Forks-ban tudni őt, bár van egy ilyen érzésem, hogy talán ő javasolhatta a dolgot, hisz ő mindenkin segíteni akar, és bízik abban, hogy Jazz jó fiú. Carlisle álszent kicsit!

Jó volt, hogy épp nem szemben voltam Edward-dal, mert lehet ez a gondolatom kicsit durva volt. Bár lehet azért Edward-on végigfuthatott valami Jasper miatt is, a régi énje, épp akkor fordultam szembe vele, nem valami kényelmes így háttal lenni sokáig, jobb volt odabújni, de szemében egy pillanatra valamiféle aggodalom vagy bűntudat suhant át?! De azonnal el is illant.

Az nem is kérdés milyen sokszor jutott eszünkben, hisz Edward egyetlen tapasztalatai Emmett szájából származtak, el ne felejtsek ezért köszönetet mondani!

Még, hogy épp huncutkodunk…húztam ki magam bosszúsan, mint egy kislány, aki szoknyában néz durcásan a szüleire, mert azok a nap huszonnégy órájából egy pillanatot nem vele töltenek. De aztán meghallottam, és majd elaléltam… „Én szeretem őt” Vagyis engem, Edward szeret…komolyan, mint valami tinédzser kislány az első szerelemnél, amikor az arcra puszi a nagy dolog, vagy hogy ránk pillant a nagy plátói szerelmünk. Azt mondta Edward, hogy szeret!!!

- Pont a hálót…alig utalás… - mondom pimaszul, de hallom is azonnal Emmett röhögő reakcióját. – Nem ér nevetni, amúgy lehet vetélytársatokra akadtatok Rosalie-val. – mondom pimaszul.

- Na, de mivel ti fiúk olyan szűk szavúak vagytok, így majd én kifejtek mindent…de a szaftosabb jeleneteket a fantáziádra bízom, és akár meg is valósíthatjátok. Persze, ha csak érdekel… - jézusom, olyan zavarban voltam, persze én akartam felhívni őt, de mégiscsak egy szelet a régi életünkből, de azért jó valakinek így elcsicseregni a boldogságomat! – Szóval…annyit tudsz, hogy Edward állandóan zaklatott avval, hogy nem látok-e már neki is valami párocskát, és a probléma inkább az volt, hogy próbált akkor kérdezni, amikor a többiek nem nagyon voltak a közelben, mert azért csak pironkodott a dolog miatt. Tudod milyen, nem szeret igazából útban lenni, meg megelégszik avval, hogy élhet egy ilyen…szóval, hogy volt egy közösség, akik örömmel vették körül. – szorult el a torkom, ahogy eszembe jutott, hogy „Család”

- De a lényeg, hogy ezt értettétek félre, hogy biztos olyan dolgokat teszünk, amit nem kéne, merthogy annyira titkolózunk. Pedig csak nem akarta Edward, hogy szánakozzatok iránta, meg sajnáljátok. Aztán Jasper besokallt. Először nekem rontott, mint valami őrült, hogy ő mindent tud rólunk, és nem is hallgatta meg a magyarázatomat, lekevert egy pofont. Sose láttam még ilyennek…persze napok óta nem táplálkozott. Edward ugye hallotta a gondolatait, és gyakorlatilag a segítségemre sietett. De én köpni-nyelni nem tudtam Jasper reakciójától, felálltam, és letépve a nyakláncomat, hozzá vágtam, és elsiettem, Edward meg utánam. Egy motelban húztuk meg magunkat. Kedves volt, hogy utánam jött, de lehet evvel történt meg a baj. Pontosabban Edward visszament, hogy beszéljen a többiekkel, én nem bírtam, úgy éreztem lehet jobb, ha ott maradok egy ideig abban a szobában, majd lappad a dolog, vagy Jasper jön el bocsánatot kérni. De majd megőrültem a semmit tevésben, főleg amikor vártam, hogy Edward visszatérjen, merthogy ő elment ugye hogy beszéljen velük. Én meg épp indultam volna el, és akkor beleütköztem, és azt kellett hallanom, hogy Jasper neki is bemosott egyet. A lényeg, hogy gondoltuk elindulok, bulizunk egyet, meghúzzuk még pár napig magunkat, de valami őrült gondolattól vezérelve belegondoltam, hogy mégis mi történne, ha mi tényleg összejönnénk…szóval úgy. - kezdtem furcsán érezni a beszélgetést, és persze nem azért, mert Emmett tökre figyelt, hanem mégiscsak az ilyesmit jobb egy nő neművel megbeszélni, mint a komolytalan Emmett-tel. Na, mindegy. – Tehát én ezen agyaltam, közben beszorultunk egy liftbe, Edward feje meg zsongott az én perverz gondolataimtól.

- Tudtam, hogy te csábítottad el. – hallottam meg Em röhögését, talán már fetrengett is, de vajon Rose a közelében volt, vagy a többiek?!

- Gyakorlatilag igen, de egyáltalán nem bánom. – mondtam nevetve, huncut hangon, majd a háló felé pillantottam, ahol Edward tevékenykedett, és én pontról pontra végigstíröltem gyakorlatilag, belegondolva, hogy „basszus, ő az enyém, minden ízében”

- A lényeg, hogy megtörténtek a dolgok, és csak úgy fogtuk magunkat…vagyis először elmentünk egy kicsit szórakozni utána, de kiderült, hogy Edward féltékeny, ha mások is rám pillantanak, így eszébe ötlött, hogy menjünk el innen…vagy én hoztam föl?! Már nem is t’om. A lényeg, hogy repülőre pattantunk…bár előtte volt egy kis affér Jasper-rel, aki épp ki akart csinálni minket, de aztán csak megmenekültünk előle, és most Londonba vagyunk.
- Hú…hát jobban örültem volna, ha a szaftos részekkel untatsz inkább…csak ugratlak. De hogy-hogy felhívtál?!

- Nem tudom, láttalak egy jövőképben, hogy meglátogatsz minket…bár Rose-t nem láttam. És amúgy sincs vendégszobánk, amit tönkre tehettek. Na, de Edward is sokat emlegetett…jut eszembe, marha jó tanácsokat adtál neki… - mondtam gúnyosan. – De hidd el, feltalálta magát. – húztam kicsit, mielőtt a mellét veregetné. – Na, de csak ennyi.

- Gondolom azért ezekről ne nagyon számoljak be a többieknek… - elhallgattam, mert nem tudtam mit mondjak.

- Hát szerintem úgy is hallhattak mindent, de tudnék örülni, ha nem… - kicsit leszegtem a fejemet, ahogy rájuk gondoltam, nem volt nagyon szép dolog tőlem, de nem akartam volna Esme aggodalmát hallgatni. – Majd hívlak még, ezen a számon elérsz…Edward-ét majd átdobom. – és kinyomtam, mert hallani véltem Esme lépteit.

- Haragszol, amiért felhívtam?! Mert akkor büntess meg! – léptem be a hálóba Edward-hoz, aki akkor már az ágyon ült és merengett valamin nagyon mélyen. Odamentem hozzá, az ölébe ültem, és szorosan karoltam át, majd csak hogy kipróbáljam, én is megcsókoltam a nyakát.

- Mit csináljunk…bár nekem még ott a konyha…de kimozdulhatnánk kicsit…autókázhatnánk egyet, kipróbálni mennyit bír a verda…vagy mit szeretnél édes?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.