Hallom, ahogy utánam kiált, hogyne hallanám, hisz vámpír vagyok, nem egy sima ember, de mégsem álltam meg, de nem azért, hogy a sablonos jelenet tökéletes legyen, hanem mert nem akartam hogy így lásson, amikor ő olyan boldog pillanatban van, vagy nem akartam, hogy…már eléggé belegázoltam az életébe, ezek után ráhagyom, hogy építsen életet a romhalmazból, amit magam után hagytam?!

Hallgatom, amit válaszként ad a gondolatmenetemre, mégis a csobogás jobban leköti a figyelmemet, esküszöm, analizálom a vizet, pedig nem én vagyok a gondolatolvasó, szóval nekem csak az átala mondott szavak jutnak, szóval nem is azért nem figyelek rá, mert zsong szavaitól a fejem, hanem mert így akarnám őt kitörölni?! Ennyi évet nem lehet egy pillanat alatt, ahogy az előbbi gyönyört meg végképp nem!

Nem zártam be az ajtót, pedig úgy drámaiabb lett volna a jelenet, de akkor is azonnal be tudta volna törni, pedig tényleg nem akartam hogy így lásson.

Nem emelem fel a fejemet, reszketést imitálok, volt szerencsém pár filmben tanulmányozni a jelenetet, vagy megfigyelni néhány emberen, mikor hirtelen történt időjárás változás, mégha Forks-ról is beszélünk.

- Nincs semmi bajom. – hazudom, mert nem tudnám leírni mi is a probléma, amúgy meg úgyis látja a fejemben.

– Csak tudod… - felpillantok rá, és a szememben a víz könnyként gyűlik össze. – Nem szép dolog, hogy belerondítottam a jövődbe…nekem is volt párom, neked is megíratott, de ezek után…bár neked még van esélyed, én meg majd csak el leszek valahogy, tudod, hogy feltalálom magam. – erőltetek magamra egy mosolyt. Ledobja magáról a takarót, vagy lehet az a lepedő maradéka, most nem látok ki tisztán a fejemből, és beszáll mellém, és szorosan ölel magához. Jó lenne zokogni, most tényleg, és a hang talán meg is van hozzá, a könnyeket, meg a rám csorduló víz imitálja.

- Ne mondj ilyeneket… neked Bella mellett a helyed, Aro meg majd megőrülne érted…elég ha csak engem kaparint meg. – és tényleg eljátszom a gondolattal, hogy elmegyek, hisz Aro amúgyis kispécizte már magának a képességemet, ahogy Edward-ét is, bár az emberre való vadászat elborzaszt, de lehet evvel az életmódváltással sikerülne teljesen elfelednem mindent. Hisz bolond voltam, és lehet az is maradok…

De ahogy mondja, ez a becézés, az a hangsúly, ahogy kiejti a nevemet, a szívem megszakad, annak ellenére, hogy már nem lüktet, de komolyan, önző vagyok, és nem bírom elhagyni. Nem tudom mi történt velem, de Edward Cullen-nel élek, vagy inkább meghalok, fordul meg a fejemben a dolog.

- Edward…én… - kezdek bele egy mondatba, ami csak jól hangzik, de nem tudom a befejezését, mert most mit kéne mondanom?! Hogy „aludjunk” rá egyet, hogy váljon szét utunk most, és józanodjunk ki, jöjjünk rá, hogy valóban ezt akarjuk?! Vagy inkább kérjem, hogy ne engedjen el, és csókoljon meg úgy, ahogy attól kezdve, hogy perverz képekkel tömtem a fejét?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.