- Na szervusz drága Edy-kém! Hogy megy a szerelmesek élete? Csak nem megint az ágyban vagytok?
- Sajnálom, hogy le kell állítanom a fantáziádat, de nem igazán vagyunk ágy közelben, és hát az utca közepe nem alkalmas semmi olyasmire, amire szerintem te most gondolsz – mondtam mosolyogva Alice felé fordulva, akinek pillantásából csakis azt szűrhettem le, hogy „de, igenis megfelelne neki az utca is”.
Persze hangos gondolatai is erre utaltak. Megcsóváltam a fejemet, majd újra Emmett szavaira próbáltam koncentrálni.
- Na, de minek köszönhetem az újabb hívásodat?
- Ha azt mondom, hogy hiányoztál, akkor furcsán néznél rám? – kérdezte kuncogva.
- Igen, Emmett! Ennek elég nagy a valószínűsége, de jól esik, kösz.
- Bocs, csak kicsit most túlteng bennem a szeretet… tudod pár órája összevesztem Rose-zal.
- Már megint mit csináltál? – kérdeztem sóhajtva.
- Hé, ne engem okolj! Ő kapta fel megint a vizet egy apróságon. Mindegy, most legkevésbé sem akarok rá gondolni. Kicsit elegem van.
- Hát nem tudom, hogy erre mit is mondhatnék… Nem igazán akarok beleszólni a szerelmi életetekbe.
- Na, de tegyük félre az én bajaimat. Mesélj, mi újság az én kedvenc gerlepárocskámmal? Dúl a love?
- Kaptam egy állást – mondtam lelkesen -, teljesen felspannolt.
- Na ennek örülök.
- Bementünk egy bárba, ahol zongoristát kerestek, és hát Alice nem hagyta, hogy elmenjek egy ilyen lehetőség mellett.
- Csak nem ő hordja a nadrágot? – A vonal végén felhangzott Emmett tipikus mackós nevetése. Ez hiányzik…
- Mikor hogy – nevettem el magam én is Alice-re pillantva. – Merre jársz most? Téged ismerve irtod az erdőt.
- Nem tudom pontosan, merre lehetek, de lassan Oregon határán belül vagyok.
- Hova ez a nagy rohanás?
- Nem tudom, el. Kicsit ki akarok kapcsolódni, ahogy ti is teszitek.
- Mondanám, hogy gyere át hozzánk majd az ünnepekre, de nem tudom Alice is benne lenne-e. Ha gondolod, akkor beszéld meg vele – nyújtottam át a telefont szerelmemnek.