- Cseles, de nem jársz túl az agyamon – mondtam neki kaján vigyorral az arcomon. Magamra kapva a lepedőt visszasiettem az együttlétünk romos színhelyére, majd magamra kapva egyetlen ép ruhadarabomat, az alsónadrágomat, kiviharzottam a bejárati ajtón, magára hagyva Alice-t.

Én magam se gondoltam komolyan, amire készültem. A kettővel alattunk lévő emeleten a már oly sokszor emlegetett egymás kegyeit élvező páros még hangosabban adták az ittlévők tudtára, mit is csinálnak épp. Egy egyszerű mozdulattal kinyitottam a lakásuk ajtaját, majd szinte láthatatlanul a táskájukhoz osontam, és kivettem belőle néhány ruhadarabot. Tudom, nem szép dolog, de majd visszaadjuk őket.

Alice-nek igaza volt, megrontott és belevisz a rosszba…

Belépve a lakásunkba, a kanapén ülő türelmetlen Alice-be botlottam.

- Tessék, ruhadolog megoldva. És ha kész vagy lemegyünk a közeli bárba, szert teszünk egy kis pénzre, aztán bármennyire is nem fáj rá a fogam, elviszlek vásárolni, ezeket meg visszaadjuk döngetőéknek. Komolyan mondom, örülhetsz, hogy te nem tudsz a gondolataikban olvasni. Röviden annyit mondanék erről, hogy még nálad is mocskosabb a fantáziájuk…