- Most miért vagy ilyen. Nagyon jól tudtad, hogy ez lesz, ha vásárlásra csábítasz. Amúgy magamhoz képest elég visszafogott voltam, és ez a ruhadarab most ötven százalékos kedvezménnyel van. Utolsó darab, nem hagyhattam itt. – nézek rá szinte boci szemekkel, de különben pedig az én pénzem bánja, szóval ha én úgy döntök megveszem, akkor a kosárban landol. A másik dolog meg, hogy biztos majd ő is a kedvét leli benne, valahogyan valamilyen perverz módon.

Próbáltam elérni a zipzárt, de be kell valljam, felhúzni könnyebb volt, mint levenni. De most nem akartam belemenni egy próbafülkés szeretkezésbe, a repülő miatt sem, meg túl kevesen voltak az áruházban ahhoz, hogy egy apró sóhajt is meghalljanak, és különben meg, nem akarom úgy tönkretenni a ruhát, hogy nem is fizettem érte, és nem is viseltem még a kellő alkalomkor. Bár Edward nem nagyon tervezte, hogy elmegy, amíg én öltöztem vissza.

- Nagyon udvarias vagy, mit ne mondjak. – vetettem oda pimaszul egy féloldalas mosollyal, de a zipzárral meg csak nem boldogultam.

- Légy szíves segítsél. – kérleltem még mindig a tükörből nézve vele farkasszemet. Vártam, hogy ellökje magát a próbafülke falától, és szinte megborzongtam, amikor megéreztem az ujjait, ahogy egy laza mozdulattal oldja meg a problémát.

- Köszönöm szépen. – fordultam végül szembe vele. – Most meg, ha volnál szíves, szeretném visszavenni a felsőmet. – mondtam pimaszul, nem mintha nem látott volna még mezítelenül, csak hát most nem vagyunk egyedül, és bárki ideláthat, de annyira nem akart engedelmeskedni. Végül felkaptam a pólót, és alatta engedtem le óvatosan a ruhát, hogy semmimet se vehesse észre, de der éktől lefelé így is tökéletesen meg tudott nézni magának.

- Komolyan, szinte felfalsz a tekinteteddel. – vetettem oda, majd szépen összehajtottam a ruhát és elindultam a pénztár felé.

Közben megörültem, hogy majdhogynem ugyanolyan kockás kabátot néztünk ki magunknak, csak az enyém nem kékben pompázott, hanem fekete és fehérben. és kisebb volt a kockázás rajta.

Az eladó nő elég furán méregetett minket, ahogy a ruha halmot is. Még jó, hogy nem jelentett be minket, mint valami lehetséges tolvajokat.

Egy laza mozdulattal lehúzta a kártyámat, megörültem, hogy nem tévedtem olyan nagyot, és tényleg csak tízezer körül volt az összes, mert elvileg valami nagy leárazás volt, meg mennyiségileg is jött belőle kedvezmény.

Rengeteg szatyorral felrakodva indultunk ki az autóhoz, még háromnegyed óra volt a repülőig, jól elvásárolgattam az időt.

Betettük hátra a cuccokat, majd beültünk.

- Az autóddal mi lesz?! – kérdeztem, amikor már benn ültünk és felsejlett a reptér körvonala. Tudtam, hogy imádja ezt a járgányt, de a szállítása némi problémát vonna maga után. Bár egy jobbkormányos Mini Morris ötlete feldobott. Aztán tekintetem véletlenül a kezére vándorolt, ahol már olyan megszokottan mindig ott volt a családi címer, és így hirtelen kaptam a nyakékemhez, és rá kellett jönnöm, hogy azt még Jasper-hez vágtam oda, miután lekevert egy jó nagy fülest. Nem is jutott eszembe, de nem is hiányzott. Jézusom, mi történt velem?! Mert hozzájuk tartoztam, még ha én csak befurakodtam Jazz-vel a családba. És be kellett látnom, hogy Edward-on kívül már senkit sem nélkülözök onnét?! Csúnya dolog lenne?!

Megálltunk, én még mindig a Cullen néven merengve bambultam magam elé, majd én is kiszálltam, és vártam, hogy mond valamit, bármire vonatkozóan is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.