- Azt nem az esküvő után szokták? – kérdeztem mosolyogva, lassan sétálva felé. Válaszra se méltattam, felkaptam, majd körülnézve, vámpírsebességgel berohantam vele a házba.

Bent szinte körbe se néztünk, az ajtó mellett a falnak löktem birtokba vettem édes ajkait.

A repülőn nem csókolhattam így, ilyen nagy szenvedéllyel, de most, hogy már csak mi vagyunk ketten, most már mindent szabad. Már az sem érdekel, hogy elhagytuk Cullenéket, az se érdekel, hogy Alice megcsalta a fivéremet, az se érdekel, ha ezután a pokolra jutok, mert boldog vagyok, végre egy olyan személy mellett lehetek, aki talán viszont szerethet engem, úgy ahogyan én őt.

Miközben csókoltam, félig meddig érzékeltem a körülöttünk lévő bútorokat, melyeket poros fólia takart.

Persze ő se volt rest, kezeit a nyakam köré fonta, s szó szerint rajtam csimpaszkodott, alig bírtam elválni tőle.

- Nem akarsz kicsit körbenézni? – kérdeztem féloldalas mosollyal a szám szélén. – Tudod, ha mindig ilyenek leszünk, elég unalmas egy közös életünk lesz.

- Na gyere! – fogtam kézen és elindultam vele körbe a lakásban. Közben sorra rántottuk le a bútorokról a fóliákat. Egész otthonos volt, persze majd Alice úgyis csinosít rajta, de attól függetlenül, hogy látatlanba választottam egész jó. Talán majd meg is fogom egyszer venni.

Ami a nappaliban a legeslegjobban tetszett nekem, az a nagy, nyitott kandalló volt. El is képzeltem, amint előtte egy szőnyegen ülve figyeljük a tűz pattogását, közben egymás fülébe suttogunk, néha csókot lopunk a másiktól.

A konyha egyszerű, mégis modern volt. Aztal helyett csak egy pult állt középen, mellette egy-egy székkel. Igazából én annyira nem vettem szemügyre, hisz ennünk úgyse kell, ha meg valaki főzni is fog itt, az legfeljebb a kicsi Alice lesz, én nem vagyok valami nagy konyhatündér. A fürdő valahogy jobban felkeltette a figyelmemet, pláne az óriási kád, amibe akár még Emmettel együtt is beférnénk. Ezt nem hiszem el… Miért mindig Emmett? Most komolyan…

És végül a háló… Eszméletlen. A hatalmas ablakokon beáramló fény szinte elvakított minket, mikor beléptünk. Persze a tekintetem egyből a hatalmas baldachinos ágyon akadt meg. Tény és való, Alice megrontott… Miatta lettek ezek a gondolatok, amiktől nem tudok szabadulni, csak ha ő a karjaim közt van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.