Tény és való, hogy egy párduccal sose kezdenék ki, pláne nem csókolóznék vele. Kellemes érzés járta át testemet, ahogy újra leterített, s szó szerint kirázott a hideg, amint kezei elindultak a felsőm alatt. Túl gyengének éreztem magam ehhez az egészhez, így elkaptam a kezeit és leállítottam a vetkőztetésemben.

Ismét előtört kislányos éne, s megtörten, lehajtott fejjel ült csípőmön, és mentegetőzni kezdett.

- Ennem kell! – suttogtam neki. Valóban, már szinte felemésztett a torkomban keletkezett szárazság, plusz erre még rátett az Alice iránt érzett hirtelen feltörő vágyam.

Jó volt hallani az ő szájából az új nevemet, viszont a szarvasok említése most valahogy jobban lefoglalta a gondolataimat.  

- Csak adj tíz percet, rendben? –gurultam felé, majd egy gyors csókot nyomva ajkaira, már fel is pattantam a földről és futásnak eredtem. Valóban a szarvasok nem menekültek olyan messze, talán egy percig futhattam az illatukat követve. Aztán mikor már egyre intenzívebb lett az illatuk a levegőben és számat elöntötte a kesernyés mérgem, támadásba lendültem. A vörös köd teljesen ellepte agyamat, mikor rávetettem magam a legnagyobb hímre, majd másodpercek alatt kivégeztem. De ennyi nem volt elég, szükségem volt az éltető vörös nedűre, így újra támadtam, most egy fiatalabb nősténytényre vetettem rá magam. Ahogy fogaim nyaki verőerébe mélyedtek, kétségbeesetten próbált menekülni a kínok elől, de kezeim vaspántokként szorultak gyenge teste köré. De már késő volt, szívverése lelassult, ahogy egyre több vért vesztett, majd mikor végeztem vele, ernyedten zuhant a vizes talajra.

Megtörölve ajkamat, visszaindultam Alice-hez, aki meglepetésemre még mindig a főben elterülve meredt a szürkés-kék égboltra. Éreztem, ahogy az áldozataim vére felpezsdíti testemet, s mintha mindent élesebben érzékeltem volna. Nem is emlékszem, mikro volt utoljára, hogy ilyen sokáig nem voltam vadászni. A szemeim már teljesen elfeketedtek, de most már valószínűleg újra borostyánszínben pompáznak, akárcsak Alice-é.

- Gyors voltam? – kérdeztem felpörögve, Alice fölé magasodva. – Szóval… Úgy rémlik, hogy az imént valamit félbeszakítottunk. Vagy nem jól emlékszem? Kérlek, segíts a fránya memóriámnak! – suttogtam Al fülébe kacér mosollyal az arcomon.