Elmosolyodom Alice gondolatban küldött bocsánat kérésén. Látom már lassan ő is kezd megkergülni, nem csak én. Igazából az a vicces, hogy megfontolandó az, amire állandóan gondol. Sokkal könnyebb lenni így ketten a többiek nélkül, de nem hagy nyugodni a tudat, hogy talán ő és én... Nem! Ilyesmire még csak gondolnom se szabadna.

Látom, hezitál. Fél, hogy ha megérinti sérült arcomat, az már több lenne, mint testvéri aggodalom. Megfogom karját és számomra langyos kezét az arcomra csúsztatom. Szememmel próbálom közölni vele, hogy semmi baj nem történt.
- Valójában én is az ő viselkedésükön lepődtem meg a legjobban, hisz őket ismerem már a teremtésem óta. Charlisle ott volt minden gyenge pillanatomban, ismer akár a rossz pénzt. Viszont az, ahogy Esme bámult rám, mielőtt utánad jöttem... Akkor valami összetört bennem, nem tudom mi, talán a szívem... - darálom egy szuszra.
Méltányolom, hogy próbálja még ebben a helyzetben is a jó dolgokat észrevenni, de kétlem, hogy lenne bármi jó oldala is. Talán az, hogy nem maradtunk egyedül.
- Áu, muszáj neked is verned? Mindjárt leszakad a karom! - Ha már játszik, én is beszállok. Játékosan elmosolyodom, majd magamhoz húzom és megölelem. Arcomat oldalra meredező hajához fúrtam, és beszívtam annak kellemes illatát.
Hirtelen felkapta a fejét, s mikor eljutott a tudatáig, hogy végig hallottam a gondolatait kissé elhátrál tőlem.
- Hm... szerinted az alkohol hatással van a vámpírokra? Elmehetnénk egy sötét eldugott bárba, sárgaföldig ihatnánk magunkat, bár szerintem az se használna. De lehet, hogy lesz néhány barom, aki fogadna, hogy többet iszik, mint mi. Így talán pénzre is szert teszünk, mert én nem valami sokat hoztam magammal. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.