Mintha ő is megörülne, hogy nem kell tovább elviselnie a gondolataimat, de valamin nagyon elmerengett pedig. Miért nem én vagyok a gondolatolvasó, és ő a jövőbe látó, vagy nem lenne senki semmilyen se, és akkor csak ültünk volna itt sokat sejtető tekintettel meredve a cipő orrainkra.

Nagy hirtelen odajön bakot tartani, vagyis azt jobb ötletnek tartottam volna. Most nem akarom avval bosszantani, hogy ki itt a ház esze, de komolyan, az sokkal könnyebb lett volna, egy laza mozdulattal a tenyerére állok, kicsit talán megszúrja a magas sarkúm, de egyébként úgyse érezné fájdalomnak. Ám ehelyett szorosan karol áll, hogy öntudatlanul gyorsul meg a légzésem, pedig szükségem se lenne rá, arról nem is beszélve, hogy esküszöm még heves pulzálást is hallok.

Mindenesetre tekintetünk találkozik, és akkor azért elakad a lélegzetem, ami nem tudom jó dolog-e most, vagy úgy alapjáraton, vagy most akkor mi is van?! Lehet leszívta az agyamat Edward, mert már gondolkodni sem bírok, csak meredten bámulok a szemébe, abban reménykedve, hogy az arcom kívülről nem úgy néz ki, ahogy belül elképzelem. Vagyis, hogy döbbenten, majd szájat tátva figyelem, hátha megrezdül tökéletességén valami, ami nem is tudom mit jelentene, de lehet az visszahozna a valóságba, és akkor mi lenne?! Rádöbbennék, hogy itt vagyok az öcsém karjaiban szorosan.

Nem is tudom mennyi ideig néztük a másikat, mindenesetre, végül csak felemel, én meg már erősen nyúlkálok felfele, mintha olyan messze lenne, de esküszöm, vámpír látás ide vagy oda, nem látok jobban semmit. Hatalmas termetem nagy árnyékot vetett volna?! Valamit próbálok kitapogatni, és mintha találnék is valamit, de nem sikerül kinyitnom a fedelet, pedig aztán minden erőmet belevetem, de ez vagy csak egy rossz vicc, és csak kamu kijárat az egész, és akkor miért nem vettem észre, vagy csak megörültem, hogy valami elterelte a figyelmemet, vagy valami nagyon leköt, és mégsem adok bele mindent, hogy feltépjem, és mihamarabb mehessünk. De én komolyan próbálkozom, de nagyon fogás sincs rajta, lehet jobb lenne, ha Edward próbálná, akkor legalább nem érezném úgy, hogy valaki meredten bámulja a hátsómat. Persze ez sose fordulna meg a fejemben, mert örülök azért, ha megnéznek, persze nem olyan módon, mint Rose, aki szinte kiköveteli magának, hogy mindenki őt figyelje, de akkor is! Ami szép, az szép, és én aztán adok magamra, de most lehet nem volt olyan jó ötlet ez a mini szoknya dolog, és ebbe miért csak most gondolok bele, amikor már itt állok Edward feje fölött, és miért nem látom azt előre, hogy le fogok esni?!

Nem mintha fájna, csak hirtelen ér a dolog, és nem tudok rá felkészülni, így kivételesen emberként reagálok a dologra, hogy koppan a fejem, és még egy nagyot nyögök is egy tetetett fájdalomban, de lehet nem hallatszik annyira negatívan, mint szeretném, hogy szálljon magába.

Persze magammal is ránthattam volna, hogy színpadiasabb legyen, és akkor még egy csókot…Alice! Amíg fenn matattál, nem is gondoltál ilyenekre.

- Nem, semmi sincs rendben. – mondom durcásan. – Itt adod az ártatlan, és közben, mikor alkalmad nyílik rá, meglesel orvul, pedig most tényleg csak a kijutásra gondoltam. Szégyelld magad Edward Cullen. – na ez aztán elég sértődötten haragos volt, de hogy mennyire gondolom komolyan, hisz ha megnézett, persze nem mintha sok választása lett volna a ruhámnak köszönhetően, de akkor is… - Nem tudom kinyitni, nézd meg te is… - mondom végül még mindig durcásan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.