Nem szól semmit, pedig jó lenne, akkor lenne ötletem, hogy még mit vágjak a fejéhez. Hú, de felhúzott, legszívesebben én is bemosnék neki egyet, el tudom képzelni mit művelhetett, amiért Jasper kiütötte egy kicsit. Most már nem is tudom annyira sajnálni. Csak toporzékolok, mint egy türelmetlen kislány, tapicskolok az egyre növekvő vízben. De tényleg ez a sok víz hova fog elfolyni?! Mert az addig oké, hogy a benn keletkező tüzet eloltja, de mondjuk ha áram kerül bele, megráz, és az oltás után megfullaszt.

Vááá…Edward Cullen, most komolyan nagyon dühös lettem rád, pedig eddig csak magamat ostoroztam a sok vágyképek között, hogy miért képzelek ilyeneket, így is eléggé ki van akadva, meg azért milyen rendes, hogy velem maradt, de nem… csak azért van itt, hogy bosszantson!

- Hú, de hozzád tudnék vágni valamit… - mondom, de nem mintha ezt be kéne fejezni, lehetőségem se nyílna rá, ugyanis megcsókol. De olyan hevesen, és nem is láttam előre, bár már egy ideje nem koncentrálok a jövőbe látásra. Szinte a falnak nyomódok, de be kell valljam tetszik is a dolog, nem nagyon akarnám elereszteni, annak ellenére, hogy most rettentően dühös vagyok rá…és különben is, neki szabad ilyet, engem meg gyakorlatilag előre szóltam neki gondolatban, és nagyon lágy voltam, tapintatos, és lassú, és engem meg leordít?!

Nem tudom mennyi idő telik el így, de most tudok örülni, hogy nincs szükségünk levegő vételre. Mégis kezeim csak tétlenül lógnak mellettem, pedig most kéne megragadnom. Lehet nem is haragudtam rá, csak egyszerűen az iránta érzett vágy dühbe próbált távozni, de úgy tűnik nem sok sikerrel, mert lehet így csak őt korbácsolta föl, aminek kifejezetten örülnék. És már megint itt tartok gondolatban. Miközben ajkaink újra és újra egymást kényeztetik.

Hallgatom a magyarázkodását, és tanulmányozom a kézmozdulatait, teljesen elvesztem benne, mint a farkasoknál a bevésődés, körülbelül úgy… arra csak kicsit felmordulok, hogy azt mondja „fecsegtem össze-vissza” Persze tudom, hogy ezt tettem, de akkor se mondhatja így, hisz ő húzott fel, és én nem akartam hagyni magamat!

Az alsó ajkamba harapok, és felmérem a helyzetet, hezitálok mit kéne tennem, vagy egyáltalán mit tegyek, függetlenül attól helyes-e vagy sem.

- De mi?! – én kapva kapok az alkalmon, de közelebb megyek hozzá, megkörnyékezem, mint védtelen állatot egy vérszomjas ragadozó, semmi menekülési esélye sincs.

Kezeim finoman indulnak el mellkasán, hogy aztán elkapják felsőjét, és még közelebb húzhassam magamhoz. Várom, hogy ő lépjen, ha bár leheletnyi távolság ha van közöttünk. Várom, hogy megcsókoljon, vagy befejezze azt a mondatot, amiket a filmekben mindig megkezdenek, de sosem lesz vége, és eleve nem azért vannak, hogy lezárásuk legyen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.