Alice 24.

2010.07.24. 02:15

- Pedig azt hittem. – válaszoltam huncutul, bár tény és való, a fehérneműim még ép állapotban helyezkedtek el valahol a szobában. Edward maga köré csavarta a lepedőt, majd elsietett, és fogalmam se volt mit tervezhet, de pár percen belül vissza is tért, én meg már türelmetlenül vártam összevizezve a kanapét.

- A pénz szerzésben benne vagyok, főleg, mert nálam a hitelkártyám. – evvel most tuti kiakasztottam, de egy mindig van nálam elég sok pénzzel, arról nem is beszélve, hogy csak internet kell hozzá, és akár még többet tudok rátetetni, de most komolyan, pénz nélkül sehová sem megyek, pontosabban a kis master card nélkül. Előre rettegek ezen kijelentésem milyen reakciót vált ki belőle, mert ezt azonnal közölhettem volna, de ettől máshogy alakultak volna a dolgok?!

- Most kivételesen a vásárlást hagyhatjuk későbbre is, éjszaka van, inkább szórakozzunk. Nem nagyon tetszenek ezek a ruhák, tény és való, de ilyenkor hamarabb botlunk egy dugig tele levő kocsmába, vagy valami zajongó pubba, mint egy nyitva levő ruházati üzletbe. – ha bár mindig fontolgattam, hogy kéne egy éjjel nappali üzletláncot csinálni.

Közben fölkelek, és megpróbálom megkeresni a fehérneműimet, de egyelőre csak a bugyimat találom, amit fel is húzok, majd próbálom a melltartómat is megtalálni. Persze az most nem igazán akar előkerülni, így Edward-hoz sétálok, hogy elvegyek valami rongyot tőle.

- A másik meg, hogy akkor majd segíthetsz bevezetni az igazán piszkos fantáziába. – mondom, miközben ott állok tőle pár centire, félmeztelenül. Majd arrébb megyek, kezembe valami megnevezhetetlen ruhával, és magamra húzom. Igazából valami bő felső lehet, talán egy kamionsofőr váltás pólója, ami így most mini ruháként funkcionál majd. A vállamról lecsúszik, de még pont nem lóg ki semmi értékes testrészem, és egy övre lecsapva, a derekam köré tekerem.

- Én megvagyok. – fordulok felé örömittasan, mert úgy tűnik a nagy vásárlási mániámat is megszűnteti, hisz a semmiből alkottam most valamit, mert ahhoz képest nem olyan pocsék, ahogy nézem a tükörben magamat.

 

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardandalice.blog.hu/api/trackback/id/tr822172219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása