- Akkor a zongora mellé kapsz valamit, amin szállíthatod. – mondtam pimasz mosollyal, és már terveztem is, hogy milyen angol autót vehetnék majd neki. Bár a gondolat olvasását nehéz lesz kijátszani. De nem baj, hiába gondoltam rá, hogy megkérem ezt hanyagoljuk, rájöttem, hogy hiányozna, hogy szükségem van rá, hogy belém lásson. Nagyon vicces tud lenni, amikor más is van a fejedben és nemcsak te.

- Így is szét van szakadva a ruhám, ezt még jobban tökre vágná a vadászat. Amúgy meg, amikor eljöttem a Cullen-házból… - jézusom, de fura volt úgy mondani, mintha nem tartoznék oda, bár már nem is. – Szóval akkor a méregtől úgy éreztem jobb, ha vadászok egy kicsit, az lehiggaszt. – mondtam váll rándítva, de ha éheztem is volna, akkor sem tudtam volna most a vadászatra koncentrálni, semmi kedvem hozzá. Inkább be kéne pakolni valahogyan, felvenni a jegyeket, és várni a beszállásig, bechekkolni.

- Nincs kedvem összemocskolni magamat, nah. – bár tudok én nagyon szépen is vadászni, hogy egy csepp vér se maradjon ki, és még a földre se jusson belőle.

- Cicust akarsz majd enni?! – kérdeztem majdhogynem dorombolva, és hozzábújtam, csak úgy, hogy átöleljen, vagy egy apró csókot kapjak tőle vagy lopjak én magamnak.

- De akkor csináltatnod kell nekem egy párduc bundát, ugye tudod. – feleltem egy apró kacajjal, majd átöleltem, de nem tudom meddig álltunk így, de most olyan jól esett rá érősen kiélni minden egyes pillanatot.

- Szóval… ha van fél óránk, akkor mit tegyünk!? Mert nem akarok az utolsó pillanatban odarohanni. – mondtam majd eltávolodtam tőle, és szedegettem össze a cuccokat. – Amúgy kicsit megrongálhatnánk az autódat, tudom elég fájdalmas dolog lenne, de így nem kerülne rossz kezekbe, és talán Cullen-ék vennék a célzást, hogy ne keressenek, majd mi felvesszük vele a kapcsolatot, csak nyugodjanak le a körülmények. – egyre természetesebben bírtam a többiekről beszélni, mintha tényleg semmi közünk se lenne hozzájuk.

Kivettem minden holmit, ott hevertek az autó mellett. -Lehet egy bőröndre csak be kéne még ruházni, mert lehet így szatyrokkal nem nagyon engednek fel minket. – igazából még gondoltam arra, hogy az ajándék boltokban is összeszedhetnénk pár holmit, persze csak ilyen bizsu ékszerre gondoltam, valami vicces kacatra, egy jó pofa ékszerre. Hirtelen hiányozni kezdett a nyakékem, nah… bár eddig tudom nem tűnt fel. El is indultam a reptér felé, de csak pár lépést tettem, hisz vártam, hogy az autó sorsáról döntsön, vagy, hogy mondjon már valamit, bármit!

Jézusom, közben már láttam magunkat megérkezni London utcáira, és már felsejlettek bennem a Beatles nagy slágerei.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.