Egy pillanatra megrémültem, mikor szem elől tévesztettem Alice-t, de aztán megpillantottam,a mint felkapott egy kockás inget, meg valahonnan szerzett egy szőke parókát.

A fémdetektorokon szerencsémre gyorsan átjutottam. Aztán már csak annyit észleltem, hogy Alice gondolatban kiabál nekem. Keresni kezdtem a tömegben és meg is pillantottam, amint Jasper maga után rángatja. Kijátszva a biztonságiakat utánuk eredtem, ám egy figyelmetlen pillanatomban Carlisle termett előttem, szigorú tekintettel, mögötte a félénk Esmével. Ő legalább aggódott értünk.

- Fiam, állj meg! Nem kellene ezt csinálnod. Hazamegyünk, azután szépen tisztázunk mindet – kezdte a szokásos békítő papolását, ám a hangja a szokásosnál sokkal szigorúbb volt.

- Ezek után még a fiadnak szólítasz? Menjünk veletek és béküljünk ki? Már nem azért, de mi hányszor megpróbáltuk kimagyarázni magunkat egy olyan helyzetből, amiről szó se volt? Csalódtunk bennetek, mert ellenünk fordultatok egy teljesen abszurd helyzetben. – Egyre jobban kezdtem felkapni a vizet, de ha Carlisle nem ragadta volna meg a vállamat, talán még mindig szórnám rájuk a szitkozódásaimat.

- Edward, a fiam vagy, és mi mind egy család va… - Ekkor pillantott le jobb csuklómra, amin már nem volt ott a címeres bőrpánt.

- Hát én köszönöm szépen, de nem kérek ebből a családból – mondtam, majd végszóként odadobtam neki a zsebemből a karkötőt. Ezután már csak egyetlen dolgom volt, megtalálni Alice-t. Egy leheletnyivel gyorsabban futottam az emberi tempónál, közben próbáltam követni Alice illatát.

Már közel járhattam hozzájuk, mikor meghallottam egy nagy reccsenést.

- Jasper, hagyd őt békén! – sziszegtem kissé vicsorítva.

- Na nézd már, az öcsém, aki keféli a feleségemet. De romantikus ez a szerelmi háromszög. Na de mesélj! – lépett közelebb hozzám gúnyos mosollyal. – Milyen érzés volt megkapni őt a motelban, ha’? Forrt a véretek, mi? Ó, Alice, ha zavar, hogy ilyen béna vagyok... akkor ne fogd vissza magad... Jaj, Edward, egyáltalán nem vagy béna, és ha az lennél sem zavarna. Te így vagy tökéletes – kezdett utánozni minket, az én fejemben meg csak két szó pislákolt: Honnan tudja?

- Most biztos azon töritek a szép kis fejeteket, hogy vajon a csúnya Jasper bácsi honnan tudta meg mindezt. Gyerekek, előlem nem tudtok elbújni. Nem menekülhettek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.