Mindig is imádtam, ha megbámulnak, bár sose csináltam még így, mert Jasper-t sose akartam féltékennyé tenni, persze Edward-ot se akartam kikészíteni, csak kicsit játszadozni akartam vele. Lehet szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy mit érez irántam, vagyis ilyen rövid idő alatt…

Még szép, hogy féltékeny voltam. Ki ne lett volna az? És az a csók, amit az autónak nyomódva váltottunk… Összezavart teljesen. Aztán kecsesen elriszálta magát a bár bejáratáig, majd kacéran rámtekintett és belépett az ajtón. Gyorsan utána siettem, mert már előre…

Jó, nem gondoltam, hogy leordít, vagy teljesen kiakad, nem is illett volna hozzá, ám lényegében akkor is csak kis pajkosan megmosolygom a kiakadását. - De csak azért, mert nem működik. – böktem a fejemmel a lift felé, bár még cipő nélkül próbáltam követni. Ez a csizma a…

- Hihetetlen vagy… Előbb is mondhattad volna. – Picit kiakadtam, de amint a semmiből egy komplett ruhát rakott össze magának megmosolyogtatott. – A fantáziálgatást hagyjuk, inkább menjünk – mondtam, majd én is belebújtam a túlméretezett ruhákba. - Ha…

- Pedig azt hittem. – válaszoltam huncutul, bár tény és való, a fehérneműim még ép állapotban helyezkedtek el valahol a szobában. Edward maga köré csavarta a lepedőt, majd elsietett, és fogalmam se volt mit tervezhet, de pár percen belül vissza is tért, én meg már…

- Cseles, de nem jársz túl az agyamon – mondtam neki kaján vigyorral az arcomon. Magamra kapva a lepedőt visszasiettem az együttlétünk romos színhelyére, majd magamra kapva egyetlen ép ruhadarabomat, az alsónadrágomat, kiviharzottam a bejárati ajtón, magára hagyva Alice-t. Én…

Valamin elmereng, bár gondolhatnék arra, hogy a Volturrit emlegetni még a gondolataimban is, kicsit sok, és erős túlzás, pedig tényleg nem azért gondolok erre mert a végsőkig akarok menni, csak valahogy elborult lehet az agyam. De nem ez lenne a legrosszabb, hanem ha a halálos ítéletem…

Annyi biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, tisztázni kell magunkban, hogy ki, mit is érez a másik iránt, mert így nem jutunk egyről a kettőre. Nem mondanám azt, hogy szerelmes lennék belé, mert az egy kicsit így most túlzás lenne, de nagyon fontos nekem, és nem akarom elengedni…

Hallom, ahogy utánam kiált, hogyne hallanám, hisz vámpír vagyok, nem egy sima ember, de mégsem álltam meg, de nem azért, hogy a sablonos jelenet tökéletes legyen, hanem mert nem akartam hogy így lásson, amikor ő olyan boldog pillanatban van, vagy nem akartam, hogy…már eléggé…

- Alice?! – kiáltottam kétségbeesetten utána. Most meg mi történt? Talán én tettem valami rosszat, vagy nem jól csináltam? De hát pont ő volt az, aki annyira akarta már az elejétől fogva, akkor meg mi a baja most. Megrökönyödve figyeltem elsuhanó alakját, majd magamra…

Nem tudom megfogalmazni, amit éreztem, amit tett velem, azt az érzést nem lehet szavakkal megfogni, ami rám tört, mikor a csúcsra juttatott. Röviden csak annyit mondhatnék, hogy sose volt még ilyen jó, és evvel nem túlzok, mert Jasper-rel nem éreztem még ilyet, pedig valljuk be, azért…

Aztán újra megcsókolt, s közben felülésre kényszerített. A nyelvünk találkozott, észveszejtő játékuk teljesen magával ragadott, akárcsak Alice egész lénye. Ahogy az ölemben mozgott egyre hangosabb sóhajok törtek elő mindkettőnkből. Éreztem rajta, hogy már nem sok hiányzik…